2024. április 19., péntek - Emma

Hírek, elemzések

Az Év Sportolója Gála: „Fel kell emelnünk a fejünket”

407

Szabó László, a január 11-i M4 Sport – Az Év Sportolója Gála kreatív producere a különleges helyzetben is igyekszik megtalálni a lehetőséget az alkotásra.

– Az idei gála – legalábbis reméljük – rendhagyó lesz, hiszen elsősorban az online térben zajlik majd. Gátat szabott ez a kreativitásnak?
– Azért lehet alkotni így is... Valóban, a gálát most nem tudjuk „élőben”, nézők előtt színre vinni, de a helyszín, a Nemzeti Színház marad, pontosabban az egyik kisebb tere, a Gobbi Hilda Színpad, ami a televíziós közvetítés stúdiójaként is szolgál. Így jóval szűkebb lesz a tér, ez önmagában is gátat szab, és persze az is, hogy nagyon kell vigyáznunk azokra, akik eljönnek a felvételre, és így adják át, veszik át a díjakat. Meg persze a produkciót létrehozó alkotók egészségére is ügyelünk. Egy tisztán televíziós produkció pedig nyilván más koncepciót kíván, mint egy nézők előtt, élőben zajló előadás.

– Az Év Sportolója Gálán minden évben neves fellépőket és magas színvonalú művészeti produkciókat láthatunk. Mit lehet tudni az idei fellépőkről?
– Két produkcióval készülünk. Az egyik egy – majdnem – ősbemutató. A 2020. augusztus 20-án bemutatott Puskás, a musical egyik dalát értelmezte át az egyik legsikeresebb magyar dj-producer, Lotfi Begi. Ő érkezik majd a musical címszereplőjével, Veréb Tamással és tíz táncművésszel együtt, hogy bemutassák Az életünk árán című rádiós dalt, ami – reményeink szerint – a magyar szurkolók himnuszává is válik majd a futball Európa-bajnokságon. A másik produkció Keresztes Ildikó és Takács Nikolas duettje lesz, két dal élő zenei kísérettel előadott egyvelege, amellyel a 2020-ban eltávozott sportolókra emlékezünk és a járvány idején dolgozó, önkénteskedő sportemberek előtt tisztelgünk. És természetesen lesz egy sor filmbejátszás, archív anyagok sorával.

– A művészeti produkciókra hogyan, hol, milyen körülmények között kerül sor?
– A produkciókat is előre felvesszük a Nemzetiben, most több időnk lesz a próbákra is a helyszínen, és akár többször is rögzíthetjük az előadásokat, ez persze könnyebbség.

– Mennyire írta át a terveket a járvány második hulláma, nagyobb előkészületek zajlottak-e már esetleg a nyáron egy nézők előtt megrendezett gálához? Vissza kellett-e mondani emiatt fellépőket?
– Nagyon nehéz döntéseket kellett meghoznunk. Először is azt, hogy legyen-e egyáltalán gála 2021 januárjában. Hiszen alig volt sportesemény a járvány sújtotta 2020-as esztendőben, így a megszokott magyar sikerek tömkelege is elmaradt. Ám végül úgy döntött a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége, nem hagyható, hogy a vírus maga alá gyűrje a sportot, éppen ennek a világnak kell megmutatnia a túlélés útját. Olyan előkészületek ezért nem voltak, amelyeket át kellett volna írni, hiszen egészen novemberig nem is tudtuk, hogy lesz-e egyáltalán gála.

– Milyen különleges, speciális megoldásokhoz kellett folyamodni?
– Azért nem adjuk alább az eddigi színvonalat. Különleges látványelemek lesznek a ledfalon, a produkcióink körítése is nagyon szép lesz. A jelölteket bemutató kisfilmekben pedig egyedi animációs megoldásokat alkalmazunk az idén is. Továbbra is azt vallom, hogy a világszínvonalú magyar sportteljesítmények megünnepléséhez világszínvonalú körülmények dukálnak. A gálán ünnepeljük majd Keleti Ágnes január kilencedikén esedékes századik születésnapját is. A világ legidősebb olimpiai bajnoka, az ötszörös tornász olimpiai aranyérmes előtt tisztelegni különleges felelősség, nagyszabású köszöntéssel készülünk.

– Immár a hatodik alkalom, hogy ön a gála kreatív producere. Az idén van a legnehezebb dolga? Tud támaszkodni a korábbi évek tapasztalataira?
– Inkább azt mondanám, hogy idén a legszomorúbb a dolgom. Mindenkit, így természetesen a sportot is nagyon megviselte a járvány és következményei. Elhalasztott olimpia, paralimpia, sakkolimpia, foci Eb, sorolhatnám... És ráadásul olyan veszteségek, mint Benedek Tibor, Kárpáti György, Székely Éva, Wichmann Tamás – akinek éppen a tavalyi gálán adtuk át az életműdíjat, hálás vagyok a sorsnak, hogy még az életében megtehettük – és sok más kiváló sportember halála. Nehéz nem tragikusnak tekinteni ezt az évet. És mégis: menni kell tovább, fel kell emelnünk a fejünket. Ez lesz a gála mottója.

– A rendkívüli helyzet a fogyatékos sportolók díjazásában is változást hozott, kategóriákat kellett összevonni. A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökeként hogyan értékeli ezeket a változásokat?
– Igen, sajnos a fogyatékos sportot is szétzilálta az elmúlt év. Alig volt verseny, nemzetközi szinten semmi, itthon próbálkozgattunk. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy egyetlen kategória lesz ezen a területen: az Év fogyatékos sportolója. Ebben együtt indulnak a 2020-ban legsikeresebb nők és férfiak, sajnos csapataink egyáltalán nem versenyeztek. A fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzők közül két szakember, a para-asztaliteniszezők szövetségi kapitánya, Vígh Zsolt és a paraevezős edző, Nagy Gábor pedig bekerült az Év edzője jelöltjei közé az abszolút versenyben. A fogyatékos sportolók jelöltjei közül, ahogy tavaly is, a Magyar Paralimpiai Bizottság által felkért százöt sportújságíró, sportszakember, művész választja ki a legjobbat.

(Forrás: nemzetisport.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details