Az elmúlt évtizedekben azonban sokat változott a családok ünnephez kapcsolódó viszonya, és a vásárlás, a sokféle ünnepi kellék beszerzése lett az utóbbi időben a december végi ünnep egyik fő jellemzője. Kládek László, a Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára munkatársának múltidéző összeállítása a vásárlási szokásokat mutatja be.
A régi hírlapok ünnepközeli számai a karácsony vallásos, lelki, szellemi üzenetéről szóltak. Ekkor a lakosság ellátását magántulajdonban lévő vállalkozások, cégek, azaz kisebb-nagyobb üzletek látták el. Így az áruellátás, annak megszervezése, problémái karácsony közeledtével sem foglalkoztatták túlságosan az embereket.
A tatabányai Centrum Áruház kirakata az 1980-as években r ruházati termékekben már akkor is széles volt a választék
Az Esztergom és Vidéke című lapban 1880-ban közölt hirdetés szerint Kecskeméthy János kompaktor (csomagoló), kereskedő Bazár nevű üzlete sokféle szépet és jót kiszolgáltató, karácsonyi ajándéknak alkalmas szebbnél szebb tárgyakkal és gyermekjátékokkal várta a vásárlókat.
A régi idők ajándékozói a legtöbb esetben azonban hasznos és szükséges árucikkeket vásároltak családjuk tagjainak.
Tata-Tóvároson 1897 karácsonyán Veszprémi Lajos csemegeüzlete volt a legolcsóbb bevásárlási forrás. Karácsonyfadíszeket, valamint szőlőt, citromot, narancsot, datolyát és malagát, valamint sok egyéb csemegét ajánlott a vásárlóknak.
Tatabánya, Fő tér, Centrum Áruház, 1975
Karácsonyi vásárt és kiállítást rendeztek Tatán 1911-ben, ahol a „segédek és tanoncok” által készített tárgyak tanúskodtak „a helyi ipar fejlettségéről és gazdagságáról”.
Alapjaiban változott meg a kis- és nagykereskedelem szervezete 1948 után. A magánüzletek túlnyomó részét államosították, sok közülük meg is szűnt. A „káderek” áruféleségek szerint szervezett országos értékesítő és beszerző vállalatokat hoztak létre, megszűnt a saját beszerzés lehetősége.
A megyeszékhelyek, nagyobb városok legjobban ellátott üzletei az állami áruházak voltak, amelyeket a Gertler Viktor rendezte játékfilm is népszerűsített. A falvakban, kisebb városokban a földművesszövetkezetek („efemesz”), később pedig az ÁFÉSZ-ek (Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet) működtették az üzleteket (például Esztergom és Vidéke ÁFÉSZ). Ezek a szervezetek nem állami, hanem szövetkezeti, tehát a társult tagok tulajdonában voltak, de a szoros felügyelet, a sokszor szükséges pénzbeli támogatások miatt végső soron az állam jóindulatától függött a létük.
Mivel a szocializmusban az ipar és a kereskedelem képtelen volt a vásárlók mennyiségi és minőségi igényeit kielégíteni, a rendszer számára presztízskérdés lett az áruellátás mikéntje.
Komárom, divatbemutató, Halász Ilona manökennel
A szövetkezeti kiskereskedelem helyzetével foglalkozott 1970-ben a Tatai Járási Tanács. A sertéshús-szükséglet 60 százalékát sikerült biztosítani, a tőkehúsellátást továbbra is keretkiutalással oldották meg. A Megyei Tanács operatív bizottsága osztotta el a rendelkezésre álló húst. Ezt a Szövetkezetek Komárom Megyei Központja (MESZÖV) adagolta hetenként, és húsboltonként osztották tovább a kiutalt mennyiséget. Dad és Vértessomló vásárlói nem kapták meg a lakosság arányában járó húsmennyiséget, a hiányt vágott baromfival, élőhallal, húskonzervvel próbálták pótolni.
A falusi üzletek vegyesboltok voltak, így iparcikkeket is árusítottak volna, ám sem az ipar, sem a nagykereskedelmi vállalat nem tudott megfelelő mennyiségű kályhát és tűzhelyet biztosítani. Hiánycikk volt a televízió, a rozsdamentes evőeszköz, a kerékpár, a hűtőszekrény és a japán rádió. Így a tartós fogyasztási cikkek forgalma 5 százalékkal csökkent.
A korabeli sajtó is sokat foglalkozott az áruellátás problémáival. Mivel karácsony előtt a presztízs érdekében a kiskereskedelem igyekezett kitenni magáért, ezek az újságcikkek igen optimista hangvételűek voltak. Az ötvenes években a tatabányai Állami Áruház két órával tovább tartott nyitva, mint máskor. A játékosztály előtt, a készruháknál, a méterárunál kígyózó sorok álltak. Különleges csemege volt a budapesti Csemege Kereskedelmi Vállalat új tatabányai üzletében kapható narancs, amelyből majdnem egy vagon érkezett a megyébe. Csehszlovákiából összerakható lemezjátékok, a demokratikus Németországból fűrészgépek, gőzkalapácsok is a polcokra kerültek.
A ruhákra tényleg nagy szükség volt: az Állami Áruház nagy mennyiségű lóden és más férfi télikabátot hozatott, de gyerekek és a nők számára nem volt elég kabát, és bébiruhákból is hiány volt. Viszont a nylonharisnyák 10-től 30 százalékos árcsökkenéssel kerültek forgalomba.
Az 1960-as évek közepén már a brokát köntösök, a habszivacs bélésű orkándzseki, az elemes holdautó, a Szaratov hűtőszekrény és a televíziókészülék volt a sláger. Aki hűtőgépet vásárolt, az 1970-ben már villanyborotvát kapott ajándékba. A Videoton gyártmányú tévéket a vételár 10 százalékának kifizetése után haza lehetett vinni, a fennmaradó csaknem 6000 forintot részletre lehetett törleszteni. Lehetett kapni Lengyelországban gyártott, NSZK-licenc alapján készült magnót és perzsaláb-bundát is, 10 ezer forintért.
A Komárom és Vidéke ÁFÉSZ üzletei már a Skála-hálózat márkatermékeit is árusították 1980-ban. Az 1980-as években újból elterjedtek a magánüzletek, 1989-ben már a fizetőképes kereslet hiánya okozta a gondokat. Ünnepi hangulatot áraszt minden a Sztrádában – volt olvasható a lapokban.
(Forrás: kemma.hu)
