2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Hírek, elemzések

Évek óta nem fizettek annyit Munkácsy-képért, mint vasárnap Budapesten

542

A járványhelyzet ellenére komoly kereslet van a műtárgypicon.

Kilencvenmillió forintért kel el Munkácsy Mihály Fasor című festménye a Virág Judit Galéria vasárnap tartott őszi árverésén a Budapest Kongresszusi Központban. Nem sokkal kevesebbet, 80 milliót adtak Kádár Béla Eladják a szürkét című képéért.

"A járványhelyzet ellenére komoly kereslet van a műtárgypicon. Évek óta nem fizettek ilyen sokat Munkácsy-képért, amely

32 milliós kikiáltási árról kúszott fel 90 millióra,

Kádár Béla esetében pedig szinte már megszokottnak számít a 80 milliós ár, ami 36 millióról indult. A Vaszary János park sorozatának darabjáért adott 72 millió forint is nagy siker" - mondta Törő István ügyvezető igazgató.

"Hiba nélkül debütált a galéria online árverési felülete, amelyet Magyarországon mi építettünk ki először. 202 tételünkre nemcsak Budapestről és vidékről, hanem az Egyesült Államokból, Németországból, Romániából, Ausztriából és máshonnan is licitáltak" - mondta Törő István. Hozzátette, hogy noha az online licitálási lehetőséget alapvetően a koronavírus-járvány miatt kellett bevezetni, szerinte nagyon sokan nem vásároltak volna, ha ez a lehetőség nem adódik számukra. Online mintegy 180-an kapcsolódtak az árverésbe, csaknem kétszáz telefon volt, emellett a Budapest Kongresszusi Központban távolságtartási szabályokat betartva 350-400 ember vett részt személyesen az eseményen.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője