2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Hírek, elemzések

Vadászati kiállítás – finisben a helyszín felújítási munkái

698

A vége felé tart a Hungexpo területének 55 milliárd forintos felújítási folyamata, a tavasz végére teljesen megújul a több mint 70 ezer négyzetméteres terület, amely jövőre otthont ad a szeptember 25. és október 14. között az „Egy a természettel” elnevezésű vadászati és természeti világkiállításnak.

Kovács Zoltán,a világkiállítás és az ahhoz kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos a kiállításról rendezett augusztus végi háttérbeszélgetésen elmondta: nemcsak a vadászati világkiállítás miatt újul meg a Hungexpo, hanem azért is, mert jövőre ott rendeznek meg más nagy eseményeket is, így jövő szeptemberben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tájékoztatása szerint a világkiállításra reálisan egymillió – kétharmad részt belföldi – látogatóra lehet számítani. Úgy vélte, ha külföldről esetleg nem tudnának turisták jönni, akkor is megközelíthető ez a látogatószám várható. Magyarországon 670 ezer horgász és vadász van, a családtagokkal együtt 1,5 millió ember kötődik a vadászathoz, a halfogás szenvedélyéhez - mondta. Hozzáfűzte: a világkiállítás megrendezése a turizmus fellendülését is segíteni fogja.

Kovács Zoltán arról is beszélt: a vadászattal fontos foglalkozni, mivel e nélkül nincs fenntartható természetgazdálkodás, ahol ugyanis betiltják, felborul a természet egyensúlya, és a kihalás szélére kerülnek egyes fajok. „Az 1971-es világkiállítás 50. évfordulóján, 2021-ben megrendezendő világkiállítás lehetőséget kínál arra, hogy beszéljünk arról, hogy legális, de szabályozott és szigorú szakmai alapokon működő vadászat nélkül nem lehetséges fenntartható vad- és természetgazdálkodás" – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Kitért arra is, hogy hivatalosan nem a Nemzetközi Kiállítási Iroda (BIE) égisze alatt, de annak támogatásával rendezik meg a világkiállítást, a szervezettel kötött megállapodást szeptember-októberben kormányszintű megállapodás követi majd. Az összes mértékadó szervezettel együttműködnek, a húsz nap alatt öt konferenciát, nemzetközi szimpóziumot tartanak - mondta a kormánybiztos.

Az érdeklődők az eseményen láthatnak majd többek között magyar és nemzetközi trófeakiállítást, amely a vad élőhelyét bemutató diorámáktól a világrekord trófeákon át közelebb viszi a látogatókat a természet eme értékeihez. Megismerkedhetnek a hagyományos kiállítás rendezvényeire ellátogatók a különféle vadászati módokkal is, mint például a solymászattal, az agarászattal, az elöltöltő fegyveres vadászattal és az íjászattal is. Az egyik fő attrakció pedig minden bizonnyal a magyar kiállítás lesz, amely a Kárpát-medence ezeréves történet, történelmét öleli fel, és ugyancsak látványosnak ígérkezik a preparátor európai bajnokság is.

Három kereskedelmi típusú rendezvényt is terveznek, a FeHoVá-val és a Hungexpoval együttműködve egy fegyver, lovak, kutyák tematikájút, egy mezőgazdaság és élelmiszer tematikájút és egy innovációs workshopot, amely a fenntarthatóság jegyében bemutatja a XXI. századi technológiákat. Számos kulturális program is várja maj az érdeklődőket, és vidéki helyszíneket is bevonnak, részben a kiállítást előkészítő rendezvényekkel együtt a programok lebonyolításába.

Semjén Zsolt azt hangsúlyozta: a vadászat és a természetvédelem egymásra van utalva, a szabályozott és fenntartható vadászat biztosítja a vadállomány fenntartását és egyensúlyát. "Ami a kertész kezében a metszőolló, az a vadász kezében a puska" – mondta.

Hozzátette: a fenntartható vadászat hívei természetvédők. Az ökológiai egyensúlyt akkor lehet fenntartani, ha vannak élőhelyek, a legnagyobb élőhely-fejlesztés pedig a vadászati kamarának köszönhető. "A természetvédők és a vadászok egy csónakban ülnek" – jelentette ki –, „együtt kell működniük ahhoz, hogy a biológiai diverzitás megmaradjon”.

Úgy vélekedett: a vadásztatás a turizmust is segíti. A külföldiek vadásztatása sok bevételt hoz, de emellett a turizmus különböző területein is haszonnal jár, különösen a vidéki lakosság számára – mondta.

Kitért arra is: olyan ország-promóciót szeretnének, amely a vadászati értékeken túlmenően az ország természeti értékeit is bemutatja, aminek szintén a turizmust erősítő hatása van, és hosszú távon kamatozik majd – tartalmazza az összefoglaló.

(Forrás: agronaplo.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője