2026. június 14., vasárnap - Vazul

Hírek, elemzések

Az igazi retró kertmozik szerelmesei most elégedetten csettinthetnek

613

A Hunyadi és a Teleki téri kertmozik, valamint az I. kerületi Virág Benedek Ház udvarán üzemeltetett, francia animációs filmeket kínáló kertmozi mellett a héten két újabb is nyílt Budapesten. A Főpolgármesteri Hivatal udvarán és a Városmajori Szabadtéri Színpadon is várják filmes programokkal az érdeklődőket – ismertette a Budapest Film Zrt. igazgatója.

Liszka Tamás az InfoRádiónak nyilatkozva emlékeztetett, a nyolcszáz férőhelyes Városmajori Szabadtéri Színpad jó harminc évvel ezelőtt már kertmoziként is működött. Mint elárulta, amikor Benkő Nóra igazgatóval – aki szintúgy támogatja, hogy a színielőadások és zenei rendezvények mellett kertmoziként is üzemeljen tovább a Városmajor – terepszemlét tartottak, két, évtizedek óta nem használt, 35 mm-es analóg mozigép került elő egy rozsdás, szcenika (mai értelemben a színjáték terének, a színpadnak kialakítása – szerk. megj.) felirattal ellátott ajtó mögül. A gépeket teljes egészében felújították, és újbóli hadrendbe állításukkal igazi retró moziélményt ígérnek a közönség számára.

A Budapest Film igazgatója hozzátette, a Nemzeti Filmarchívum jóvoltából, magyar filmkülönlegességek kerülhetnek műsorra, eredeti 35 mm-es kópiákon. Tehát, akinek hiányzik az az igazi régi kertmozis élmény, ami annak idején a Vörösmarty kertmoziban, vagy a budai Mozgóban a rakparton, akár a Városmajori Parkszínpadon volt, azt most százszázalékosan tudják produkálni – ígérte a szakember.

Liszka Tamás arra is kitért, hogy a város szívében, vagyis a Főpolgármesteri Hivatal virágos udvarán egy 150 férőhelyes kertmozit alakítottak ki. A vetítések ingyenesek, azonban az előadások megtekintése elő regisztrációhoz kötött. Hozzátette,

olyan filmeket válogattak, amelyek karakteresen köthetők a fővároshoz,

így például műsorra kerül a Budapest Noir, vagy a Liza, a rókatündér és a Rossz versek, amelyek minden molekulájukban igazi budapesti filmek. Megjegyezte, utóbbi kertmozi rövidebb kifutású lesz, így ezen a pénteken, szombaton és vasárnap, továbbá a jövő hét végén lesznek vetítések, tehát összesen hat alkalommal ezen a nyáron.

Az igazgató az InfoRádió kérdésére végezetül azt is közölte, a Budapest Film lassan eléri a technikai és személyzeti kapacitásai felső határát, mindezek ellenére úgy érzi, hogy a II. kerület külső részén augusztus végén „valami még fog történni” kertmozi-ügyben. Mindezeken túl a jövő évvel kapcsolatban úgy fogalmazott, terveik szerint, amennyiben – remélhetőleg – túl leszünk a járványon, valamennyi kerületben nyitnának kertmozit, mert a jelek szerint nagyon jól működnek.

(Forrás: infostart.hu)

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője