2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek, elemzések

Rész-egész játék

610

Szilágyi Lenke és Tandori Dezső képfelelgetései újabb és újabb rejtvények elé állítanak.

Tandori Dezső mindannyiunk régi jó ismerőse, és mégis meghatározhatatlanul ismeretlen. Versei, képversei, rajzai mind hívnak magukhoz, és nem eresztenek, amíg egy darabjuk eggyé nem olvad velünk. Ezt az egységgé lényegülést ezúttal a Petőfi Irodalom Múzeum kiállításán tapasztalhatjuk, ahol a tavaly elhunyt költő, műfordító rajzaira meg nem talált szavaink helyett Szilágyi Lenke képreflexiói felelgetnek. Innentől azt hihetnénk, könnyű a dolgunk, csak az egyeneseket, párhuzamosokat, szüntelenül nyújtózkodó t-ket és d-ket, a formákat kell összekötnünk a két alkotó képei közt, ebből aztán kibomlik a teljesség.

Ám ez nem ilyen egyszerű: a kortárs magyar fotográfia egyik legizgalmasabb alkotója (saját megnevezése szerint) fotográfiai rajzaival nem csupán válaszol Tandorinak, újabb rejtvények elé állítja a látogatót. A vízrajzok, farajzok, levél- és lepkerajzok időnként párban, máskor keresztben rímelnek Tandori Dezső roppant életművének e kis szeletére. Ahogy Szilágyi Lenke fogalmaz „valamiféle belső rend uralkodik a lazán odavetett kaotikus firkavonalakban, és a csapongó összevisszaságból összeáll a kép.” Így van ez a fotográfiákkal is: a széttartó mintázatok egészet alkotnak. Munkáik együtt és külön-külön szemlélve is humorral és végtelen fantáziával átszőtt felfedezések, furcsa anyagtalanságukkal a komfortzónából való kimozdulásra késztetik a nézőt.

tandori2

Állunk a költő által jegyzett „Gregor Samsa” emlékverseny, a hiányok kertje, vagy a dísztávirat előtt, és mintha idővel mi magunk is a vonalak és pontok egyike lennénk. Hasonlóan van ez a fotográfus fák fölött repkedő madaraival, a vízfelület zavaros hullámaival, és a levelek erezetén átvilágló fénnyel. Minél tovább forgunk magunk körül a kis kiállítótérben, annál inkább veszti értelmét mindaz, amit látunk: a vicc visszatér a kezdő ponthoz. Mígnem a játék újra kezdődik.

(Forrás: nepszava.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője