2024. április 19., péntek - Emma

Hírek, elemzések

Már sehol nincs kijárási korlátozás Magyarországon, de a szabályokat be kell tartani

458

Május 31-ig lehet felhasználni a rezsiutalványokat, és ezt csak a postán lehet intézni - hangzott el az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján.

Az is kiderült, hogy az aktív fertőzöttek közül 1763 főből 758-an budapestiek (45 százalék), míg vidéken 915 főt tartanak nyilván (55 százalék). A meghalt 462 főből 287 fő (62 százalék) Budapesten, 175 fő (38 százalék) vidéken nyilvántartott beteg volt. Újabb egészségügyi szolgáltatások váltak elérhetővé, a védekezés második szakaszában van már az egész ország. Az Operatív Törzs hétfői tájékoztatója.

A kormánytól kapott rezsiutalványok 97 százalékát már fel is használták a nyugdíjasok – mondta Fónagy János nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján. Felhívta a figyelmet, május 31-ig lehet már csak felhasználni az utalványokat, és ezt csak a postán lehet intézni.

A rezsiutalványokat kizárólag gáz- és villanyszámlára lehet felhasználni, készpénzre nem váltható – emlékeztetett az államtitkár. Hozzátette, ezek az utalványok nem névre szólóak, így át lehet adni például rokonnak is. Fónagy János kiemelte, a rezsicsökkentés és az Erzsébet-utalványok azt a célt szolgálják, hogy az idősek is részesüljenek a gazdaság jó eredményeiből.

Továbbra is be kell tartani a szabályokat

Müller Cecília elmondta, hétfőn 3535 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván a járvány kezdete óta. Az aktív fertőzöttek száma azonban csak 1673 fő, hiszen 1400-an meggyógyultak már és sajnos 462 fő meghalt a fertőzés következtében.
Jellemzően hatvan, de még inkább nyolcvan éven felüliek a meghaltak, akik valamilyen krónikus betegségben szenvedtek.
Az elmúlt 24 órában 11-en haltak meg. Az aktív fertőzöttek számában is változott az arány: mára már csak az 1673 fertőzöttből kevesebb mint 600 főt ápolnak kórházban.
Az elmúlt két napban emelkedés volt igazolható a járványügyi számadatokban,

ezért a tisztifőorvos felhívta a figyelmet arra, tartsuk be az alapvető szabályokat az intézkedések könnyítése után is.

Az aktív fertőzöttek közül 1763 főből 758-an budapestiek (45 százalék), míg vidéken 915 főt tartanak nyilván (55 százalék). A meghalt 462 főből 287 fő (62 százalék) Budapesten, 175 fő (38 százalék) vidéken nyilvántartott beteg volt.

A gyógyultak közül 1400 főből 636-an budapesti (45 százalék), 764 fő (55 százalék) vidéki.

A százalékos osztás az intézkedések és a területi különbségek miatt fontos, hiszen Pest megye is bevonódott most már az összes többi megye közé. Elmondható, hogy Magyarországon minden százezer lakosra 36,2 fő volt igazoltan fertőzött.

ujabb

Újabb egészségügyi szolgáltatások érhetők el

Müller Cecília arról is beszélt, hogy ma az egészségügyi szolgáltatások újabb köre vehető igénybe:

visszavezették a tervezhető műtéteket, a krónikus és kúraszerű ellátásokat, valamint a nem népegészségügyi szűrővizsgálatokat.

Emlékeztetett, minden esetben telefonos bejelentkezés szükséges, és a védelmi és higiénés intézkedések maximális betartását kérik. A korábban koronavírusos betegeknek lefoglalt ágyak harmadát már felszabadították, vagyis nagyobb kapacitás lesz a fekvőbeteg-intézményekben.

A nyári táborokról a tisztifőorvos azt mondta: elkezdődhetett a szervezésük, de csak a napközis táborok esetén, a többiről majd később döntenek a járványügyi helyzet alakulásától függően.

A legfontosabb, hogy csak egészséges gyerekek és személyzet legyen a táborokban – hangsúlyozta Müller Cecília. Erről igazolás is szükséges: nyilatkozni kell arról (gyermekek esetén a szülőnek), hogy nem betegek. Ha a táborozás során betegedne meg valaki, akkor el kell különíteni az illetőt a közösség többi tagjától. Ha háromszáz fő feletti tábort szerveznének, ott kötelező, hogy helyben is elérhető legyen orvos.

Minden tábor szervezését megelőzően rovar- és rágcsálóirtást kell végezni. A veszélyes anyagok tárolása gyermektáborok szervezése esetén kiemelten fontos, hiszen a felületfertőtlenítők, vegyszerek elzárását szigorúan, a szabályokat betartva kell végezni. A tisztifőorvos kéri, a szabadidős és sporttevékenységeket részesítsék előnyben a szervezők és a szülők.

Az étkezésre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a közétkeztetésben máskor is, a táboroztatás egész időtartama alatt tartsák be a gyerekek is a higiéniás szabályokat, ehhez kapjanak segítséget, és kapjanak a szabályokról megfelelő oktatást.

Itt vannak az új szabályok

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, a védelmi intézkedések következő ütemében a kijárási korlátozásokat az ország egész területén visszavonták.
Hétfőtől a fővárosban valamennyi üzlet nyitva tarthat, a vendéglátó üzletek és éttermek, kávézók, cukrászdák, büfék és presszók kerthelyiségeiben a tartózkodás megengedett, ahogy az étel és ital elfogyasztása is. A szabadtéri fürdők, múzeumok szintén nyitva tarthatnak. Temetések, esküvők, istentiszteletek megtarthatók, felsőoktatási intézmények látogathatók, a kollégiumok azonban továbbra sem. A kormányrendelet szerint június 15-e után a temetés vagy esküvő, valamint családi rendezvények utáni rendezvények 200 fő alatt megtarthatók.

Kiss Róbert a vidékre vonatkozó szabályokat is ismertette: a belső, zárt területeken is lehet tartózkodni a vendéglátóhelyeken. A zárt részben dolgozók kötelesek a szájat és orrot eltakaró eszközt viselni.

A szálláshelyek fogadhatnak vendégeket, a szálláshelyeken való tartózkodás megengedett. Vidéken június elsejétől a temetések, esküvők és családi események utáni rendezvények 200 főig megtarthatók.

Kiss Róbert arról is tájékoztatott, hogy mind vidéken, mind a fővárosban hatályban maradnak az általános egészségügyi intézkedések, így a védőtávolság betartása, az orr és száj eltakarása, valamint az üzletekben az idősávok fenntartása az időseknek. Az alezredes köszönetet mondott a lakosság türelméért a kijárási korlátozás betartásában: március 28. óta látta el a rendőrség ennek ellenőrzését, ezalatt több mint 51 ezer esetben kellett intézkedniük.
A hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését már 664-en választották, és összesen 10 388 karantént rendeltek el eddig.

Hétfőn 370 büntetőeljárást kezdeményeztek, a legtöbb ezek közül csalás és rémhírterjesztés miatt történt – ismertette.

A határvárakozások csökkentéséért már nemcsak Nagylaknál, hanem Ártándnál is beléphetnek az uniós állampolgárok, illetve azok, akik csak átutaznak hazánk területén, nekik a kijelölt útvonalon kell haladniuk, és csak a kijelölt benzinkutaknál állhatnak meg.

Hétfőn a személyforgalom esetén a belépő oldalon Nagylaknál egy, kilépésnél Nagylaknál kétórás, Csanádpalotánál egyórás a várakozási idő – mondta el Kiss Róbert.

Ez a helyzet az UV-C-fénnyel

Az Origo kérdésére, miszerint a mosáshoz és vasaláshoz használt eszközök fertőtlenítéséhez az UV-C-fény megfelelő-e, Müller Cecília elmondta, ez a megoldás nagyon rövid távolságon belül hat, biztonságosan és stabilan a kifejezetten erre készült eszközfertőtlenítőket használjuk. Kiss Róbert kérdésre válaszolva elmondta, mindenki köteles az általános egészségvédelmi távolság betartására, üzletekben szájat és orrot eltakaró eszköz viselésére. Ezek ellenőrzéséről az üzlet vezetése gondoskodik.

Az időseknek fenntartott idősáv továbbra is érvényben van 9-12 óra között a 65 éven felüliek esetében.

A kórházak visszaállása kapcsán Müller Cecília elmondta, hétfőtől a második ütembe lépünk, az első ütemben felszabadítottak háromezer ágyat az akut történések kezelése érdekében.

Hétfőtől a koronavírusos esetekre lefoglalt ágyak egyharmadát visszakapják a kórházak műtéti beavatkozások, szűrővizsgálatok, kardiológiai és krónikus ellátások kezelése végett.

Ezeket még nem biztos, hogy meg lehet tartani

Augusztus második felére már terveznek több nagy zenei fesztivált, Müller Cecília szerint biztosan még nem lehet tudni, hogy ezek megtarthatóak lesznek-e, de folyamatosan igyekszünk visszatérni a normál kerékvágásba, ha ezt a járványügyi helyzet lehetővé teszi – mondta a tisztifőorvos.

A nagyszülők és az unokák meglátogathatják egymást, de csak akkor, ha egészségesek – hangsúlyozta Müller Cecília. A járványügyi készültséget folyamatosan fenntartjuk, és folyamatosan értékeljük a mutatókat – fogalmazott a tisztifőorvos.
Ha a vírusnak új hulláma lesz, ugyanúgy a lehető legnagyobb biztonságra fognak törekedni, és emiatt van az is, hogy a kórházi ágyak egy részét továbbra is fenntartják a vírusfertőzötteknek.

(Forrás: origo.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details