Több mint 24 millió dollárt pumpáltak ki apránként a McDonald’s zsebéből egy nyereményjáték megbundázásán keresztül, a zseniálisan kitervelt ügy mégsem vált különösebben ismertté. Hogy miért? Mert az FBI nyomozói nem túl szerencsés ütemérzékkel éppen pont 2001-ben leplezték le az ügyet, és kezdték meg a letartóztatásokat, és a szeptember 11-i terrortámadások akkoriban minden mást elhomályosítottak a sajtóban. Így történhetett meg, hogy az évszázad egyik legizgalmasabb bűntényével a legtöbb sajtóorgánum vagy egyáltalán nem foglalkozott, vagy elintézte azt egy rövid hírrel, aztán mindenki továbblépett. Pedig az ügyön dolgozó FBI-osok és államügyész számára ez jelentette a karrierjük csúcsát: egy összetett és agyafúrt bűnszövetkezetet sikerült leleplezniük, és egy átgondolt akciótervvel gyakorlatilag minden érintettet sikerült bíróság elé állítani, mégsem kérdezte az ügyről őket senki másfél évtizeden keresztül. Aztán jött két dokumentumfilmes, James Lee Hernandez és Brian Lazarte, akik egy helyi újságban akadtak rá a hírre, és mivel annál a kevés információnál, amit ott olvastak, sehol sem találtak többet, az FBI-hoz fordultak azért, hogy belenézhessenek az ügy aktáiba. A hatóság pedig ezúttal örömmel segített.

Elértek mindenkit

Az FBI-osok és az államügyész rendkívül segítőkészek voltak, hiszen annak idején, amikor az ügyön dolgoztak, azt gondolták, igazi áttörést jelent majd a karrierjükben, és mindenki erről akarja majd faggatni őket, ehhez képest a csalássorozat különösebb visszhang nélkül halt el, őket pedig a filmesek érkezéséig senki sem kérdezte az életük legambiciózusabb projektjéről. Vagyis velük nem volt gond, összesen egy FBI-ügynök volt csak, aki nem állt kötélnek, de ahhoz, hogy ebből egy igazán izgalmas dokumentumfilm szülessen, az is kellett, hogy ne csak a nyomozók, hanem az elkövetők is szerepet vállaljanak benne.

Ez volt a projekt nehezebb része, egyrészt azért, mert egy-két kulcsszereplő a 2001 óta eltelt években meghalt, míg mások életük legsötétebb időszakaként emlékeznek arra, amikor letartóztatták és bíróság elé állították őket bűnszervezetben elkövetett csalás vádjával. Márpedig nem egyszerű rávenni valakit arra, hogy pont az élete legsötétebb periódusáról meséljen nyilvánosan, ám ehhez képest meglepően sokan döntöttek úgy, hogy vállalják a dolgot, és kamera elé állnak. Épp ez adja az HBO GO-n látható dokumentumfilm-sorozat, a McMilliók erejét. Nemcsak egy hihetetlenül összetett bűntény utáni nyomozás krónikája, hanem azt is megmutatja, mi vesz rá különböző társadalmi státuszú és hátterű embereket arra, hogy részt vegyenek egy durva csalássorozatban.

James Lee Hernandez és Brian Lazarte

A McDonald’s a csaló, vagy őket is átverik?

Már 2001-et írtunk, amikor az FBI jacksonville-i irodájához befutott egy hívás. A hívó fél arra szerette volna felhívni az ügynökök figyelmét, hogy a McDonald’s nyolcvanas évek óta futó Monopoly nyereményjátékát, ahol az apró nyeremények (ingyen étel és ital) mellett autót, utazást és készpénzt (százezer, félmillió vagy akár egymillió dollárt) nyerhettek a játékosok, valaki megbundázta, és a nyeremények jó része ilyen-olyan módon egyetlen családhoz köthető, akik fiktív vagy frissiben létrehozott lakcímekkel, illetve más családnevekkel próbálták álcázni a rokoni kapcsolatukat. A hívó szerint a vaj egy bizonyos Jerry bácsi füle mögött volt, de ennél többet nem árult el a nyomozóknak. Bár eleinte nem vették túl komolyan a hívást, egy gyors utánanézéssel rájöttek, hogy a kapcsolat valóban kimutatható a nyertesek között, márpedig arra, hogy ez a puszta véletlen műve legyen, szinte semmi esély nem volt.

Mivel egy államügyész is megvizsgálásra érdemesnek tartotta az ügyet, belekezdtek a nyomozásba, bár eleinte nehéz volt kitalálniuk, mi legyen az első lépés. Mivel nem tudták, hogy maga a McDonald’s a felsővezetés szintjén érintett-e a csalásokban, féltek felvenni velük a kapcsolatot, mert ha véletlenül rossz emberhez kopogtatnak be, akkor már azelőtt leleplezik a nyomozást, hogy belekezdtek volna, ezt pedig féltek megkockáztatni. Hosszas mérlegelés után azonban rájöttek, hogy belsős segítség nélkül nem juthatnak egyről a kettőre, és egy találkozót hívtak össze a gyorsétteremlánc néhány vezetőjével, arra kérve őket, hogy a köztük elhangzottakat a lehető legdiszkrétebben kezeljék.

A félsiker is siker

Miután kiderült, hogy a nyereményjátékot nem a McDonald’s szervezi, hanem kiszervezték egy külsős cégnek, a Simon Marketingnek, az FBI-ügynökök joggal bízhattak abban, hogy a nyomozás híre nem fog kiszivárogni. A gyorsétteremlánc biztonsági főnökével összefogva végül azt a tervet eszelték ki, hogy még egyszer, utoljára megszervezik a nyereményjátékot, hogy működés közben leplezhessék le a csalást. Ehhez egy fake, nagyrészt FBI-osokból álló reklámfilmes csapatot hoztak össze, és megkeresték az új nyertest azzal, hogy PR-filmet szeretnének forgatni róla. Megkérték, hogy meséljen részletesen arról, hogyan lett az övé a nyeremény, rávéve őt ezzel arra, hogy a kamerába hazudjon, ami később elég bizonyítékot szolgáltathatott ahhoz, hogy letartóztassák. Elkezdték a telefonját is lehallgatni, és azonnal kiszúrták, hogy a forgatás után rögtön egy bizonyos Jerry Jacobsont hívott fel, aki véletlenül épp a Simon Marketing biztonsági főnökeként dolgozott. Már meg is volt Jerry bácsi?

Hiába álltak azonban jól, az összes csaló leleplezéséhez egy ennél nagyobb, átfogó akcióra volt szükség. A McDonald’s-al közösen azt találták ki, hogy a korábbi nyerteseiket elhívják egy nyereményhétvégére Las Vegasba, és a tejben-vajban kényeztetésért cserébe csupán azt kérik tőlük, hogy a PR-filmjükhöz a kamera előtt meséljenek arról, hogyan sikerült nyerniük a Monopoly játékon, ami mindegyikük esetében felért egy beismerő vallomással arról, hogy csaltak a játékban. A nagyszabású akció sikert aratott, de két dolog még mindig hiányzott: az, hogy pontosan ki és hogyan köti össze a játékosokat, valamint az, hogy a Simon Marketingnél dolgozó Jerry bácsi hogyan intézi el, hogy a nyertes szelvények mind nála kössenek ki.

Győztes is meg nem is

Márpedig a McMilliók itt kezd csak igazán izgalmas lenni. Miután az FBI-osok elkezdik megfigyelni az összes egykori nyertes telefonhívásait, és a régi hívásaikat visszanézve feltűnt, hogy a nyerésük idején mind ugyanazt a számot hívogatták rendszeresen: egy bizonyos Jerry Colombóét, az olasz-amerikai Colombo maffiacsalád hírhedt tagjáét. A maffia feltűnésével az ügy tehát kapott még egy csavart, és a nyomozóknak gyorsan feltűnt, hogy Colombo elsősorban a saját családtagjai és barátai között osztogatta szívesen a nyereményeket, de mindennek megvolt az ára. Annak, aki kapott a szelvényekből, előre le kellett pengetnie a nyereménye egy részét, majd később további részleteket belőle, és ő volt hivatott kifizetni az Amerikában igen jelentős nyereményadót is az összegből.

Szóval papíron ugyan nagyon jól mutatott, hogy valaki nyert a McDonald’s-tól egymillió dollárt, de miután kifizették belőle a Simon Marketingnél dolgozó Jerry bácsit, levette belőle a sápját a maffiózó Jerry Colombo, és kifizették az adót, a nyertesnek nagyjából két-háromszázezer dollár üthette a markát, de még ebben is volt egy csavar. Mivel a gyorsétteremlánc nem egyben fizetett, hanem azt vállalta, hogy minden évben átutal a nyertesnek ötvenezer dollárt húsz éven keresztül, így sok nyertes azon kapta magát, hogy az első néhány évben a sápok és az adók kifizetése után még ő volt mínuszban, és voltak olyanok, akiket ez nagyon nehéz anyagi helyzetbe sodort. Mindez persze az igazi győzteseket, Jerry bácsit és Jerry Colombót nem igazán érdekelte: ők éltek, mint hal a vízben.

Elveszve a részletekben

A McMilliók rendkívül alapos doksi-sorozat, ami részben az előnye, részben pedig a hibája. Az alkotók igyekeztek szinte minden érintettet, sőt sokszor a hozzátartozóikat is megszólaltatni, és így tényleg láthatóvá válik, milyen szövevényes, sok szálon futó csalássorozatot dolgozott ki a két Jerry, és számos izgalmas sors és portré rajzolódik ki a szemünk láttára. Doug Mathews FBI-ügynök vagy az államügyész, Mark Devereaux például hatalmas arcok és karakterek, és a nyertesek között is található néhány igazán jó arc és érdekes sors. Jerry Colombo testvére és a felesége például egészen szuper arcok. Azonban egy idő után ez a részletgazdagság a történetmesélés tempójának kárára válik: érzésem szerint a McMilliók sztoriját négy részben is el lehetett volna mesélni, nincs ebben a sztoriban hat egyórás epizódnyi érdekesség, így az időről időre feltűnő üresjáratok azért rontanak az élményen.

A film szerencsére nem elégszik meg azzal, hogy beszélő arcokat mutasson: az FBI által készített archív felvételek, valamint a bűnrészesek archívumából származó videók és fotók mellett sok az újrajátszott jelenet is, amit azonban nem játékfilmesen kevernek bele, inkább csak illusztrációként használják őket. Ettől a McMilliók mozgalmassá és filmszerűvé válik, és sosem lesz száraz, bár tény, hogy kevesebb részben feldolgozva nagyobbat üthetett volna. Ez persze még így is egy lenyűgözően összetett bűntény elkövetésének és hátterének izgalmas krónikája, amit a hibáival együtt is élmény nézni.

(Forrás: nlc.hu)