2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Hírek, elemzések

Nagyon drágák lehetnek a nyári táborok, ha lesznek egyáltalán

531

Drasztikus áremelkedés és táborhiány várható. A táborszervezők egyelőre tartják meghirdetett táborárakat, de ahogy haladunk előre az időben, ez a piac egyre nagyobb hányadán változni fog.

Biztató híreket olvashattak a szülők a napokban a koronavírus-járvány kapcsán: jelenleg a tetőzést május elejére várják, így jó esélye lehet annak, hogy az azt követő másfél hónap időtartama, valamint a várható meleg időjárás miatt lehet esélye a vakációban szervezett nyári táborok megtartásának.

„A 2020-as esztendő álomszerűen indult a táborpiacon, ugyanis az idei esztendőben február hónapban 20%-kal több jelentkezést regisztráltunk a táborokba, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ezt követően, a koronavírus megjelenése után, a jelentkezések száma drasztikusan visszaesett, ami érthető, de muszáj, hogy foglalkozzanak a családok a táborokkal, önmaguk érdekében” – hívja fel a figyelmet el a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője.

Tóth Béla szerint ez azért jelenthet hatalmas problémát, mert a jelentkezések hosszabb elmaradása esetén a táborszervezők egy jó része dönthet úgy, hogy jelentkező gyermekek hiányában nem szervezi meg a táborokat. "Így előállhat az a helyzet, hogy mire elkezdődik a nyári szünet, a vírus lecseng, mégsem tudjuk táborok által hasznosan, élménydúsan és biztonságosan biztosítani gyermekünknek a felügyeletet, míg mi dolgozunk, mert nem lesz elég tábor."

A kisebb táborkínálattal szembenálló megnövekedett kereslet hatására egyrészt gyerekek ezreinek nem juthat hely a gyermektáborokban, másrészt a túlkereslet árfelhajtó hatású lehet, azaz a családoknak érdemben, akár 25-30 százalékkal is többet kell fizetnie egy-egy turnusért, mint korábban.

A táborszervezők egyelőre tartják meghirdetett táborárakat, de ahogy haladunk előre az időben, ez a piac egyre nagyobb hányadán változni fog.

A szülők által befizetett előlegek a tábor elmaradása esetén visszajárnak, ha központi utasításra kell eltekinteni a tábor megszervezésétől. Ennek okán, ha az operatív törzs a későbbiekben ilyen döntést hoz, úgy a családokat anyagi kár nem érheti.

(Forrás: hvg.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője