2026. március 19., csütörtök - József

Hírek, elemzések

70 éves az első színes magyar film, a Ludas Matyi

1294

1950. február 27-én mutatták be az első teljes hosszában színes magyar filmet. Az MTI Sajtóadatbankjának összeállítása.

Az első teljes egészében színes magyar film a második világháború és “a fordulat éve”, a kommunista hatalomátvétel után készült el. A kultúrpolitika vezetői az államosított filmgyárat is “ideológiai üzemként” kezelték, a forgatás például 1949. augusztus 20-án, az új alkotmány hatályba lépésének napján kezdődött.

Az új magyar film büszkeségének szánt alkotáshoz olyan főhőst kerestek, aki a szegény ember igaz ügyét mindenki által átélhetően viszi diadalra, s a párt Filmpolitikai Bizottságának választása végül Fazekas Mihály Lúdas Matyijára esett.

A forgatókönyvet jegyző Szinetár György a kor ideológiai elvárásainak megfelelően változtatott Fazekas művén.

A címszerepre először Gábor Miklóst szemelték ki, de aztán túl intellektuálisnak találták, és a húszéves Soós Imrét választották. A női főszerepet a 19 éves Horváth Teri kapta – ők mindketten nemcsak tehetségesek voltak, hanem szegényparaszti családból is származtak.

ludasm

Döbrögit Solthy György alakította, a filmben a magyar színjátszás olyan nagyságai tűntek fel, mint Ruttkai Éva, Somlay Artúr, Görbe János, Kiss Manyi, Horváth Teri. A forgatás helyszíne Alsódabas, Dömsöd, Felsődabas, Gödöllő és Sári volt.

Döbrögi kastélyát a ma már Dabashoz tartozó Gyónon, a Halász Móricz kúriában rendezték be, de Döbrögi megveretésekor egy gödöllői óriásplatánfát ölelt át.

Matyi ingét egy helybéli parasztemberről vették le

A magyar filmgyártás addigi történetében példátlanul nagyszabású alkotásban több mint hatszázan statisztáltak, a forgatás külső helyszíneken, korabeli ruhákkal, korábban nem alkalmazott sminkelési és világítási technikával folyt. A statiszták jelmezeit kölcsönözték, vagy a filmgyárban kialakított alkalmi varrodákban gyártották, a legfontosabb szereplők ruháját az Operaház szabóműhelyében készítették, Matyi ingét – hogy minél hitelesebb legyen – konkrétan egy helybéli parasztemberről vették le.

A forgatás alatt számos nehézségen kellett úrrá lenni, például a libacsapat csak gazdasszonyának hangjára hallgatott, ezért neki mindvégig ott kellett lennie. A dömsödi református templom előtti térre felépített döbrögi vásáron példátlanul nagy tömeget kellett mozgatni és irányítani, ezért a négy részre osztott területnek egy-egy segédrendezője volt.

Az 1977-es rajzfilm is nagy siker volt

Kihívás volt az ismeretlen színes technika

A legnagyobb kihívást a viszonylag ismeretlen színes technika jelentette: a napfényben is nagyon erős világítást kellett alkalmazni, az árnyékban pedig szinte korrigálhatatlanul viselkedett a nyersanyag. Döbrögi piros ruhája a vásznon bíbornak tűnt, a nagy erősségű lámpákkal bevilágított vacsorajelenetben a gyertyák elolvadtak a hőtől. A megfelelő színek eléréséhez több ezer szűrőt használtak és a látványt kellett a nyersanyag adottságaihoz alkalmazni.

A bemutató díszelőadást 1950. február 27-én tartották, de ezt megelőzően a magyar-szovjet barátság hónapja alkalmából Budapestre látogató szovjet küldöttség tagjai már láthatták a filmet. A Ludas Matyit a következő naptól a főváros 12 filmszínházában vetítették, vidéken először március 12-én, Abonyban tűzték műsorra. Az alkotók közül Nádasdy Kálmán és Hegyi Barnabás Kossuth-díjat kapott, Soós Imrét pedig a Karlovy Varyi nemzetközi filmfesztiválon tüntették ki.

ludasSoós Imre színművész helybeliekkel a Lúdas Matyi című film forgatásakor

Hatalmas siker: bekerült a legjobb 53 magyar film közé

A nem túl jó minőségű kísérleti nitrofilm színtartósságára a belga Gevaert vállalat csak egy év garanciát vállalt. Nem véletlenül: a negatív már az ötvenes években elvesztette színét és hangját, így amikor 1961-ben fekete-fehérben ismét forgalmazni kezdték, újra kellett szinkronizálni, Ludas Matyi sokáig Csíkos Gábor, Döbrögi pedig Greguss Zoltán hangján szólalt meg. A filmet, a felújítás utáni nézőket is beleértve, több mint ötmillióan látták Magyarországon.

A filmet a Magyar Nemzeti Filmarchívum 2004-ben mintegy 35 millió forintos költséggel, digitális technikával újította fel. Az első egész filmre kiterjedő hazai digitális színrestaurálás során több filmhibát szoftverrel nem is lehetett kijavítani, a munkát manuálisan, kockánként kellett elvégezni, és a hangokat is helyreállították. Az újjászületett alkotás 2010-ben DVD-n is megjelent, 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia által összeállított legjobb 53 magyar film közé.

Forrás: sokszinuvidek.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

More details
Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

More details
Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője