2024. december 21., szombat - Tamás

Hírek, elemzések

Sokoldalú rendezvényhelyszín lesz a Városliget

1489

Aki nem ismeri részleteiben a Liget Projektet, annak érdemes ellátogatnia a tavaly ősszel átadott Millennium Házába, hogy meggyőződjön róla: történelmi léptékű fejlesztéssorozatról van szó. S amiről eddig kevesebb szó esett: az intézményépületek impozáns rendezvényhelyszínként is funkcionálnak majd.

A Liget Projekt létesítményeit folyamatosan adják át, némelyiket nagyobb, másikat kisebb sajtóvisszhang mellett. A napokban a Magyar Utazási Irodák Szövetségének vacsoráján részletes, átfogó tájékoztatást kaphatott a szakma az egyes projektelemekről. Ezek együttesen olyan új attrakciót képeznek majd, amely képes tartózkodási időt hosszabbítani, új útvonalakkal és látnivalókkal megtoldani a hop-on hop-off útvonalakat, közösségi térként kedvelt helyszíne lesz az egyéni turistákon kívül a városlakóknak, és a turistákat rendszeres visszatérésre is ösztönzi.

A Városliget látképe az új épületek látványterveivel
Fotó: Városliget Zrt.

Egyúttal akkora léptékű városfejlesztési programot jelent mindez Budapest számára, amelyhez fogható a Millennium óta nem történt a magyar fővárosban.

Új helyszínek a rendezvények szolgálatában

Ennek ellenére egyelőre – tekintettel arra, hogy eddig zömmel az építési fázis zajlott – nem feltétlenül látja a fejlesztéseket tejes komplexitásában a szakma. A Városliget Zrt. az idei évben már nagyszabású kommunikációt tervez a létesítmények megismertetésére, ennek egyik első lépése volt az utaztatókkal való szorosabb kapcsolatfelvétel.

Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója büszkén és színesen mesélt a projektelemekről az utazási irodáknak. Ezek között is kiemelkedik a MUISZ-vacsora helyszíneként funkcionáló, tavaly ősszel, az Olof Palme Ház felújításával létrejött Millennium Háza, amelyben kiállítási tér, vetítőterem, kávézó (márciustól étterem) is helyet kapott, illetve az épület előtti rózsakert további lehetőségeket nyit meg a rendezvényszervezők számára is.

A tavaly átadott nagyjátszóteret Szinyei Merse Pál Léghajó című festménye ihlette
Fotó: Városliget Zrt.

Szintén több ezres nagyságrendű a tavaly átadott nagyjátszótér napi látogatottsága. A játszótér fő motívuma az óriás hőlégballont idéző elem, a koncepciót Szinyei Merse Pál Léghajó című alkotása ihlette.

Ugyanitt egy vakokat kiszolgáló parkot is kialakítottak.

Felújították a Városliget régi pavilonjait, egy kutyás játszóteret is létrehoztak tele a négylábúak számára is izgalmas élményelemekkel.

Az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ rendezvényhelyszínként is igénybe vehető
Fotó: Városliget Zrt.

Azt azonban már kevesebben tudják, hogy Európában is egyedülálló színvonalú helyszín jött létre a Szabolcs utcai kórház elhagyatott épülete helyén: az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ alaptevékenységükön felül rendezvények izgalmas helyszíne is lehet. Nagy előnye, hogy távolabb esik a lakott területektől, ezáltal szélesebb mozgástere van a rendezvényszervezőknek.

A 800 férőhelyes mélygarázs még idén elkészül
Fotó: Városliget Zrt.

2020 negyedik negyedévében átadják a Néprajzi Múzeum melletti, 800 férőhelyes mélygarázst is. Mint elhangzott, az árakat úgy alakítják majd ki, hogy a környező 6. és 7. kerület áraival versenyképesek legyenek, és ezzel csökkenteni tudják a környékbeli utcák terhelését.

2021-ben két ikonikus épület is elkészül

A következő év újabb nagyléptékű átadásokat hoz. 2021 második felében elkészül a rendkívül látványos Néprajzi Múzeum (az egykori Felvonulási tér helyén).

Érdekesség, hogy a Néprajzi Múzeum csaknem 70 százaléka a föld alatt lesz
Fotó: Városliget Zrt.

Különlegessége, hogy a föld felszínén csupán a közösségi térként is funkcionáló zöld tető található majd, mely a Városliget kapujaként működik. Ám a múzeum nagy része, annak csaknem 70 százaléka a föld alatt lesz.

Kis különbséggel, 2021 végére megnyílik a japán tervező által megálmodott Magyar Zene Háza is (a volt Hungexpo épületek helyén). A lyukacsos sajtra emlékeztető tetejű, növényekkel körbevett és szinte benőtt, üvegfalai miatt rendkívül szellős  épületet egyfajta zenei beavató intézménynek szánják, benne kiállítással, koncertteremmel, hangdómmal, és a tetőben zenepedagógiai teremmel és könyvtárral.

Az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út sarkán pedig ifjúsági színház épül fel.

A Liget egyik leglátványosabb épületének ígérkezik a Magyar Zene Háza
Fotó: Városliget Zrt.

Végül, az eredeti tervek szerint 2022-2023-ban készülhet el az Új Nemzeti Galéria és a Magyar Innováció Háza, előbbi a PeCSa helyén, utóbbi a közlekedési múzeum helyén, az épület korhű újjáépítésével.

A Városligetet az állatkerthez tartozó Pannon Biodóm teszi majd teljessé.

Az Új Nemzeti Galéria látványterve, amely a PeCsA helyén épül

 

A Magyar Innováció Háza
Fotó: Városliget Zrt.

Együttműködésre hívják a szakmát

Puczkó Lászlótól, a Városliget Zrt. vendégélmény- és turisztikai szakértőjétől megtudtuk: a projekt mindegyike tartalmaz majd lehetőségeket rendezvények, corporate események megrendezésére, a részletekről a ligetbudapest.hu szakmai oldalain tájékoztatják a szakmát. Ugyanitt a pontos férőhelyek is megtalálhatók lesznek.

Szintén a Városliget Zrt. kollégáihoz kell majd fordulni szabadtéri események szervezésénél közterület foglalás kapcsán.

A tervek szerint mostantól rendszeres szakmai hírlevelekben is küldenek az érdeklődőknek naprakész információkat.

A Városligeti Színház tervezett épülete az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út sarkán
Fotó: Városliget Zrt.


(Forrás: www.turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

A BETA beelőzi a Mikulást!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Jégpályák és jégfolyosók Budapesten

Jégpályák és jégfolyosók Budapesten

More details
Jégfesztivál Balatonlellén 2025. január 31-ig

Jégfesztivál Balatonlellén 2025. január 31-ig

More details
Győri Advent és Szilveszter 2024

Győri Advent és Szilveszter 2024

More details
Téli Csodaország: Kecskeméti Advent és Szilveszter

Téli Csodaország: Kecskeméti Advent és Szilveszter

More details
Téli Korzó és korcsolya Zamárdiban

Téli Korzó és korcsolya Zamárdiban

More details
Galyatető, a tél csodálatos birodalma

Galyatető, a tél csodálatos birodalma

More details
Családdal a Magyar Nemzeti Múzeumban

Családdal a Magyar Nemzeti Múzeumban

More details
Neon Dodgeball, azaz UV-kidobós

Neon Dodgeball, azaz UV-kidobós

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője