2025. július 8., kedd - Ellák

Hírek, elemzések

Telt ház és sikeres üzletkötések – MICE Business Day ötödször

1005

Nyolcvan kiállító, 25 külföldi hosted buyer, 800 tárgyalási időpont – november 12-én ismét telt házzal zajlott az immár ötödik alkalommal megrendezett MICE Business Day workshop az UP Újpesti Rendezvénytér épületében.

A Turizmus Kft. által szervezett eseményen a hazai és környező országok konferencia-, incentive és üzleti turizmussal foglalkozó szolgáltatói B2B tárgyalások keretében mutatkozhattak be a hazai konferencia- és kongresszus-szervezők, rendezvényügynökségek, szövetségek és vállalati utaztatók részére.

Az üzleti „rapid randik" előtt a különleges rendezvényhelyszín tetőteraszán a Domus Living Solution által felépített 150 fős fűtött dómban szakmai fórumot tartottak Németh Andrea, a Business Traveller magazin főszerkesztőjének moderálásával.

Erősödő hazai hivatásturizmus


Elsőként Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség stratégiai vezérigazgató-helyettese köszöntötte a résztevőket, majd a magyar hivatásturizmus legfrissebb adatait osztotta meg a hallgatósággal.

micea2

Az eredmények biztatóak – hangsúlyozta –, az idei első hat hónapban közel 3000 ezer hivatásturisztikai eseményt rendeztek meg Magyarországon, ami több mint 30%-os plusz tavalyhoz képest, a résztvevők száma közben 14%-kal nőtt.

Könnyid László emlékeztetett arra is, hogy minden mutatót, így a szálláshelyek árbevételét tekintve is nőtt a magyarországi turizmus. (A KSH ezt alátámasztó legfrissebb statisztikája éppen a MICE Business Day napján jelent meg – a szerk.)

Ebből a szempontból különösen fontos a hivatásturizmus erősödése, hiszen az üzleti utazó 80%-kal többet költ, mint a szabadidős turista. Szintén örvendetes, hogy a hivatásturizmus nem korlátozódik Budapestre, Szeged, Debrecen és Pécs különösen az egészségiparhoz kötődő rendezvényeket vonz magához.

A konferenciaturizmus infrastruktúrája folyamatosan fejlődik: a közelmúltban megújult a budai Hilton, a Kempinski Budapest és a Budapest Marriott rendezvénykínálata, megnyílt a Párisi Udvar Hotel és a Hilton Garden Inn.

Ez az eleve minőségi árualap 2022-ig több mint 40 új hotellel és közel 5000 szobával egészül ki.

A különleges rendezvényhelyszínek száma is bővül, ilyen például a megújult tereket felvonultató Szépművészeti Múzeum vagy a MICE Business Day helyszínéül szolgáló UP Újpesti Rendezvénytér.

A Hungexpón a közelmúltban megkezdődött fejlesztések tovább bővítik a rendelkezésre álló kínálatot. Könnyid László végül emlékeztetett arra, hogy számos olyan küldőpiac van (Francia-, Spanyol-, vagy Oroszország), amely jelentős tartalékkal rendelkezik a magyar hivatásturizmus számára.

Hogyan lehet eladni egy rendezvényhelyszínt?


Ezután Bacsi Krisztina, a MaReSz főtitkára Mantuano Mónikával, az UNICEO, a vállalati rendezvényekért felelős, vezető döntéshozókat tömörítő nemzetközi szervezet alelnökével, a HP nagyvállalati marketingmenedzserével beszélgetett arról, hogyan lehet eladni egy rendezvényhelyszínt.

micea3

Mantuano Mónika kiemelte, hogy az értékesítőknek meg kell érteniük, hogy a megrendelőnek mi a célja a rendezvénnyel. Ez lehet az értékesítés növelése vagy a cég vonzóbbá tétele a dolgozók számára.

Ezért mindennél fontosabb, hogy a helyszín képviselői odafigyeljenek az ügyfél igényeire.

Adott esetben ugyanis nem a legolcsóbb, nem is a legközelebb fekvő helyszínt választják, hanem azt, amelyik a leginkább rugalmas, illetve amelyik legtöbb kiegészítő programot tudja ajánlani.

Bacsi Krisztina szerint azt kell tudatosítaniuk maguknak a rendezvényhelyszínek képviselőinek, hogy ők nem beszállítók, hanem tanácsadók, akiknek proaktívnak kell lenniük.

Egy felmérés szerint a helyszínválasztás 51%-ban az értékesítőn dől el, és csak 9%-ban befolyásolja az ár a döntést!

És hogy mivel lehet emlékezetessé tenni egy rövid üzleti tárgyalást? Igyekezzünk valamivel különlegessé, egyedivé tenni a megbeszélést, amitől az emlékezetes marad a partnerünknek. Mutassuk meg, miért lesz jó az ügyfélnek, ha nálunk rendezni meg az eseményét. A tárgyalás után nem feledkezzünk meg a follow up-ról sem, hangsúlyozta Bacsi Krisztina.

bacsi

A szakmai bevezető végén Rabóczki Janka, az UP Újpesti Rendezvénytér képviselője mutatta be a helyszín szolgáltatásait. Mint elhangzott, a színházterem 460 fő befogadására alkalmas, a rendezvényközpont egyéb terei pedig rugalmasan variálhatók, ahogy ezt a MICE Business Day vendégei is tapasztalhatták. A teraszon felállított dóm december végéig látogatható, különféle programoknak ad majd még helyet.

Jó gyakorlatok a Conventa főszervezőjétől


A MICE Business Day külföldi keynote speakere Gorazd Cad, a Toleranza Marketing társtulajdonosa, a szlovén Conventa B2B workshop főszervezője volt, aki elismert szakemberként rendszeresen előad nagy nemzetközi vásárokon is, mint amilyen az IMEX, vagy a WTM.

A szakember frappáns előadással és prezentációval rázta fel a tárgyalásoktól délutánra kissé elfáradt vendégeket: abból adott ízelítőt, mi minden kell ahhoz, hogy a rendezvényünk sikeres és emlékezetes legyen. Kiemelte többek között, hogy a rendezvény minden elemének harmóniában kell lennie egymással, kell a látvány, a finom ízek, az élményszerű, akár meghökkentő megoldások.

Napjainkban a közvetlenebb, "casual" stílus a jellemző trend, de

minden eseménynek érdemes akár egy tematikát, horizontális gondolatot adni, és játszani olyan effektekkel is, mint a színek, a fények, a zene és az illatok. A szakember saját tapasztalataiból is hozott példákat.

A Conventa egyébként 12 éve kerül megrendezésre, minden év januárjának harmadik hetében. A szervezés professzionális, így érdemes akár a know how miatt is ellátogatni rá.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
VeszprémFest, 2025. július 8-12.

VeszprémFest, 2025. július 8-12.

More details
BETA 1+3 AKCIÓ Júliusban!

BETA 1+3 AKCIÓ Júliusban!

More details
Happy MONDAY Hours!

Happy MONDAY Hours!

More details
Jeges FANTA a kezedben, BETA szerszám a műhelyben!

Jeges FANTA a kezedben, BETA szerszám a műhelyben!

More details
Property Investment Forum, 2025. szeptember 23.

Property Investment Forum, 2025. szeptember 23.

More details
AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

More details
Internet Hungary, 2025. október 7-8.

Internet Hungary, 2025. október 7-8.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője