2026. június 8., hétfő - Medárd

Hírek, elemzések

Elkezdődött az idei advent és ezzel együtt a karácsonyi sütik időszaka is. Az ünnep közeledtét jól jelzi, hogy a Magyar Cukrász Ipartestület eredményt hirdetett az Év Bejglije rangos szakmai megmérettetésen.…
Elsőként az ingatlan északkeleti szegletében található négy kisebb épület kapta meg az engedélyt, melyeket az Északi Járműjavító korábbi épületeiből megmentenek, és melyek a tervek szerint a beruházás első ütemeként valósulnak…
Kezdetben az egészségügyi szakma és egyes szakértők is lebecsülték az antigén tesztek jelentőségüket, ami egyrészt az első antigén tesztek valóban korlátozott analitikai képességeivel, másrészt még a korábban az antitest teszteknél…
Nagyon jó ugyan a fővárosban élni, de az összképen határozottan ront a megfizethetőség és a bűnözés – derül ki a Takarék Index elemzéséből. Az úgynevezett élhetőségi rangsorban dobogós helyre futott…
Tízből kilenc szülő használ valamilyen szoftveres megoldást a videójátékozás korlátozására. A magyar szülők fele semlegesen áll a videójátékozáshoz, lát benne jót és rosszat is, kétharmaduk szerint pedig a videójátékozásban gondtalanul…
Minden év azonos időszakában tartják meg az adventi programokkal egybekötött karácsonyi vásárokat. A járványhelyzet miatt tavaly többnyire nem tartották meg az eseményt, de idén korlátozásokkal együtt, de megrendezésre kerülnek az…
Az építőiparban amúgy is viharosra sikerült 2021-es év végére már épp rendeződni kezdett a cement, sóder, épületfa és acél ára, és a készlethiány is megszűnt. Az energiaárak elszállásával azonban máris…

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

More details
Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

More details
Júniusban megnyílnak a kőbányai titkos katakombák

Júniusban megnyílnak a kőbányai titkos katakombák

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője