2026. január 18., vasárnap - Piroska

Hírek, elemzések

Az ingatlan.com összefoglalója alapján már a parlament asztalán van a 2023-as költségvetési tervezet, amelyben a lakástámogatásokra szánt összeg jelentősen növekszik. Ez arra utal, hogy a lakáscélú kedvezmények a várakozásoknak megfelelően…
Már több mint százezer látogatója volt a Szépművészeti Múzeum április 9-én megnyílt Bosch-kiállításának, amely ezentúl hétfőn is várja a közönséget.
Az autósiskolákat és az oktatókat sem kíméli a drágulás, akik nem halaszthatják tovább az árak emelését, így a jövőben akár 400 ezer forintot is fizethet az, aki jogosítványt szeretne.
A jégtörés lehet a figyelemfelkeltés aduásza. Az előadók számára komoly kihívást jelent, hogy fenntartsák a résztvevők figyelmét az online meetingek teljes ideje alatt, de az úgynevezett jégtöréssel garantáltan növelhetünk a…
A 2003-as évben kétszer – húsvétkor és karácsonykor – lesz négynapos a hétvége, ezenfelül négyszer tölthetünk majd három napot pihenéssel, kikapcsolódással.
Hollókőn pünkösdkor nyílik meg újra a felújítás miatt csaknem két éve bezárt vár. Vasárnap és hétfőn várnapokat rendeznek a Nógrád megyei faluban, ahol megelevenednek a régi pünkösdi népszokások, és az…
Egykori cowboyok viseletei, használati tárgyai érkeztek az oklahomai National Cowboy & Western Heritage Museumból a szegedi Móra Ferenc Múzeumba, ahol június végén Legendás vadnyugat címmel nyílik kiállítás.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Interaktív séta a Magyar Zene Házában

Interaktív séta a Magyar Zene Házában

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

More details
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője