2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Hírek, elemzések

A fokozottan védett madár kedd reggel landolt az erdő bekamerázott fészkében, ahol immár kilencedik éve figyelik meg a fekete gólyák életét egy tudományos projekt keretében.
Három fővárosi kerületben már befejeződött, egyben most folyik a lomtalanítás, felkészül a XVI. kerület.
Trappista útmutatások alapján, de magyar konyhában fejlesztett receptekkel teremtene virágzó apátsági sörkultúrát a Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarországon. A tavaly nyílt sörfőzdében immár teljes a belga monostori hagyományokból született sörkínálat.
A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel, de vannak ennél jóval extrémebb példák is. A Magyar Madártani…
Magyarországon az online divatüzletek 2020-as, 240 milliárd forintos forgalma 21 százalékkal 290 milliárd forintra nőhet az idén.
A hatályos uniós irányelv szerint a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart - figyelmeztet az alon.hu.
Az elmúlt hetekben ismét a figyelem középpontjába került a hölgyek önvédelmi lehetősége, többek között a közelmúltban történt HÉV-es támadás miatt.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője