2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Hírek, elemzések

A legtöbben belső felújításra és szigetelésre költenék az otthon-felújítási programban elérhető akár 3 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást – derül ki a GKI és a Masterplast közös februári…
A könyvtáraknak is betett a harmadik hullám, de van ahol még így is akad megoldás a kölcsönzésre.
Felújítást és díszkivilágítást kap a Duna-parti Bálna.
A koronavírus-járvány harmadik hullámának idejére ideiglenes bezárt óvodák, iskolák és a csökkenő utasforgalom miatt szerdától a közösségi közlekedési járatok tanszüneti menetrend szerint közlekednek, ennek bevezetése várhatóan két lépcsőben valósul majd…
A koronavírus-járvány miatt – a többi teátrumhoz hasonlóan – hónapok óta csak online tud előadásokat bemutatni a Centrál Színház, amelynek a bevételei jelentősen elmaradnak a korábbiaktól. A teátrum vezetője a…
Legutóbbi Facebook-videójában ismét a lakásuk felújítását tervezők kérdéseire válaszolt a családügyi miniszter, ezek lényegét foglaljuk most össze.
Orbán Viktor magyar kormányfő egy évvel ezelőtt, 2020. március 4-én jelentette be, hogy hazánkban is megjelent a koronavírus. Az azóta eltelt 366 nap során mindent a kínai Vuhanból érkezett betegség…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője