2025. november 8., szombat - Zsombor

Események

A közönség kedvencei visszatérnek a Müpába

492

Alighogy elkezdődött a 2025/26-os évad, máris érdemes újra elővenni a naptárakat, hiszen az új évben is számos kihagyhatatlannak ígérkező program várja a Müpa látogatóit! Érkezik mások mellett Cecilia Bartoli, Jonas Kaufmann, Daniel Harding és Víkingur Ólafsson, bemutatja operáját az Oscar-díjas Tan Dun, és a jövőre 100 éves Kurtág Györgyöt is méltóképp ünnepeljük meg.

Örületes koncertjével Ms Lisa Fisher szinte berobbantotta a 2025/26-os évadot, magasra téve a képzeletbeli lécet a szezonban utána következőknek. A már korábban bejelentett „kihívók” mellé pedig most még újabbak csatlakoznak, méghozzá nem is akármilyenek!


Jonas Kaufmann © Gregor Hohenberg

Az évad második felében is számos olyan művész lép majd színpadra, akik magnetikus karizmájukkal azonnal leveszik a közönséget a lábukról. A sármőr Jonas Kaufmann Budapest iránti rajongását önti dalba, Daniel Harding pedig romantikus repertoárral érkezik a római Santa Cecilia Akadémia Zenekarának élén, míg az utóbbi évek egyik legfelkapottabb dirigense, az észt-amerikai Paavo Järvi és a Müpában rég látott Londoni Filharmonikus Zenekar két elsőrangú darabbal, Csajkovszkij és Sibelius egy-egy művével készül. 2020 után újra egy színpadon az évad művésze, Víkingur Ólafsson és jóbarátja, Várdai István, igaz, utóbbi most vonó helyett karmesteri pálcát ragad – műsorukon Haydn utolsó szimfóniája és Beethoven Császár koncertje. A Berlini Filharmonikusok 12 csellistája bebizonyítja, hogy egy hangszer önmagában is el tudja varázsolni a hallgatókat, pláne, ha egy tucat van belőle egyszerre a színpadon. Ha pedig mindenkit elbűvölő auráról van szó, kevesen érnek a csodálatos Cecilia Bartoli nyomába, aki a közönség nagy örömére még idén decemberben visszatér Budapestre, mégpedig az Orfeusz és Euridiké koncertszerű előadásában, amelyen a pármai verziónak megfelelően Orfeusz szerepében hallhatjuk majd.


Daniel Harding

Persze nem Gluck halhatatlan remeke lesz az egyetlen opera a Müpa programján. Először láthatja Magyarországon a közönség az Oscar-díjas Tan Dun legújabb, Tea – A lélek tükre című darabját, míg Christina Pluhar és régizenei együttese, az Ensemble L’Arpeggiata a barokk operairodalom egy remekművét, Purcell Dido és Aeneasát hozza el, Dido szerepében Baráth Emőkével. A kontratenor-breaktáncos Jakub Józef Orliński Händel operája, a Giulio Cesare címszerepében és az Il Pomo d’Oro kíséretében érkezik a Régizene Fesztiválra, míg a Müncheni Rádió Zenekara egy újabb Verdi-csemegével, ezúttal a Simon Boccanegrával örvendezteti meg a nézőket.


Jakub Józef Orliński

2026-ban többen is jubilálnak, közülük is valószínűleg a jövőre 100 esztendős Kurtág Györgyöt ünneplő programsorozatot várják legtöbben. A Müpa filmvetítéssel és pódiumbeszélgetéssel tiszteleg életműve előtt, születésnapi koncertjén pedig mások mellett Víkingur Ólafsson is köszönti a mestert. A másik centenárius, Miles Davis sajnos már jó ideje nincs köztünk; róla a kortárs jazz sztártrombitása, Ambrose Akinmusire és a Brussels Jazz Orchestra emlékezik meg, a Literárium Extrában pedig a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb szerzőjét, Spiró Györgyöt ünnepeljük 80. születésnapja alkalmából.


A 2025/26-os évad művésze, Víkingur Ólafsson © Ari Magg

Lakatos Mónika, Tárkány-Kovács Bálint és a Söndörgő is három évtizedes pályájukra tekintenek vissza, utóbbi az évad együtteseként két koncerttel és nem is akármilyen vendégekkel: előbb a Balanescu Quartet, majd a Snarky Puppy három tagja csatlakozik hozzájuk. Sőt, Vari vendége is a Snarky Puppy alapítója, Michael League lesz, így aki kedveli az amerikai fúziósjazz-bandát, annak érdemes lesz jegyet váltania a tradicionális karnatikus indiai zenét jazzel ötvöző dalszerző-énekes első magyarországi koncertjére is. A hagyományos indiai dallamokat gondolta újra az öt fiatal zenészből álló Araj is, a Constantinople és az A Filetta közös koncertjén Irán és Korzika zenéje randevúzik, a műfaj egyik legnagyobb kortárs csillaga, Carminho pedig a szívet tépő portugál fadót hozza el a hangversenyterembe.


A 2025/26-os évad együttese, a Söndörgő © Csibi Szilvia, Müpa

Jazzből az új évben sem lesz hiány: a szerb–magyar kulturális évad alkalmából regionálissá bővülő Jazz Showcase-en napközben feltörekvő fiatal formációk versengenek a zsűri és a nézők szavazataiért, esténként pedig a 2013-as Showcase felfedezettje, Vladimir Kostadinović, a Horváth Áron cimbalomművésszel kiegészülő zürichi testvérpár alkotta Okvsho, és az elmúlt tizenkilenc év tehetségeiből csak erre az alkalomra összeálló Jazz Showcase Big Band koncertjeit élvezhetik a műfaj rajongói. A Jazztavaszra a Jacob Collierrel, Josh Grobannel és Herbie Hancockkal is turnézó Michael Mayo, az egy estére a BJC Big Band fúvósaival kiegészülő, felvillanyozó francia formáció, az Electro Delux és a fiatal kora ellenére elképesztően népszerű indai basszusgitáros, Mohini Dey érkezik, a Jazzműhelyben pedig Borbély Mihály, Mózes Tamara és Kaltenecker Zsolt, továbbá a makrohang zenél.

Mohini Dey

Folytatódnak a megszokott sorozatok is: a Müpa Filmklub Mindhalálig zene vetítésein olyan filmek kerülnek vászonra, mint a Pink Floyd – The Wall, a Táncos a sötétben vagy a Rocky Horror Picture Show, a Literárium előadásai a kortárs irodalom alkotóit hozzák el, a Vers-esteken József Attila és Csokonai Vitéz Mihály kerül fókuszba, az Orgonapárbajban a római San Luigi dei Francesi-templom és a drezdai Frauenkirche fiatal hangszeresei „csapnak össze”, Palya Bea pedig a szerb Jelena Popržant fogadja a Selymeim következő koncertjén. Az újévet ismét Haydn Teremtése nyitja, a Ló évét tradicionális kínai zenészek köszöntik majd, de a népzenét és a farsangot is nagyszabású előadásokkal ünnepeljük. Visszatér a tánc és az újcirkusz is, így a Győri Balett, a Szegedi Kortárs Balett, a Pécsi Balett és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közkedvelt előadásai és a Recirquel népszerű cirque danse darabja, a Paradisum is. A Matinékoncertek Európa ízei sorozata pedig osztrák és lengyel zeneszerzőkkel ismerteti meg a fiatalabb generációt.

A most bejelentett programokra ezúttal is a Müpa leghűségesebb nézői válthatnak először jegyet: a platina szinten lévő tagok már szeptember 23-tól böngészhetik az előadásokat, arany szinten szeptember 24-én, ezüst szinten szeptember 25-én tudnak csatlakozni hozzájuk, míg az alap szintű tagok és a nagyközönség számára szeptember 26-tól nyílik meg a jegyvásárlás lehetősége.

További információk >>

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Employer Branding újrahangolva, 2025. november 11.

Employer Branding újrahangolva, 2025. november 11.

More details
B2W Fesztivál,  2025. november 19.

B2W Fesztivál, 2025. november 19.

More details
Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban, 2025.november 13-15.

Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban, 2025.november 13-15.

More details
30. Budapest Fashion Week, 2025. november 7-8.

30. Budapest Fashion Week, 2025. november 7-8.

More details
PesText, 2025. november 6–8.

PesText, 2025. november 6–8.

More details
Budapest Card Show, 2025. november 8.

Budapest Card Show, 2025. november 8.

More details
Szent Márton Újborfesztivál és Libator a Szentendrén, 2025. november 8-9.

Szent Márton Újborfesztivál és Libator a Szentendrén, 2025. november 8-9.

More details
XI. Országos Rajzfilmünnep, 2025. november 14-16.

XI. Országos Rajzfilmünnep, 2025. november 14-16.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője