2026. július 1., szerda - Annamária

Események

Nagypénteken nyit a tulipános kert Mórahalom határában

597

Mórahalom önkormányzatának tájékoztatása szerint Nagypénteken nyit az ébredő természet szépségeit bemutató, csaknem százhúszezer virágot számláló tulipános kert a homokháti kisváros határában, a másfél hektáros területen 44 virágfajtában gyönyörködhetnek a látogatók.

Az első TulipGardent öt éve a Balatonnál, Szőlősgyörökön alakították ki, akkor 30 ezer tulipánhagymát elültetve. Jelenleg már 13 ilyen kert működik az országban, ezekben összesen kétmillió tulipán nyílik majd. A tavalyi év tapasztalatai alapján a kertekben várhatóan háromszázezer látogatót látnak majd vendégül.

Az ország legdélebbi, a Nagyszéksósi Bivalyrezervátum szomszédságában fekvő kertjét három éve hozták létre 50 ezer virághagymát, a tulipánok mellett jácintokat és nárciszokat is elültetve. Tavaly megduplázták a hagymás virágok számát, és ötszáz bazsarózsát is telepítettek, melyek két év múlva válnak termővé, idén tavasszal pedig egy csaknem 900 tőből álló rozáriumot hoznak létre.

A bemutatókertben 44 virágfajtában gyönyörködhetnek a látogatók, az ágyásokban pedig több mint harminc fajtából szedhetnek is.

A kert fejlesztését a látogatók száma is visszaigazolta: az első esztendőben 7 ezer, tavaly 12 ezer vendéget fogadtak a kertben, a szervezők reményei szerint ez a létszám idén elérheti a 20 ezret is.

A mórahalmi tulipános kert működtetésével hagyományosan egy jótékonysági célt is támogatnak. A virágok értékesítéséből származó bevétel 10 százalékát 2021-ben a dévai Szent Ferenc alapítvány, tavaly a Gyermeksebészet a műtétre váró gyermekekért alapítvány javára ajánlották föl, idén pedig a Kisgyerekek is lehetnek nagybetegek alapítványnak juttatják el.

| Forrás és fotó: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője