2026. július 1., szerda - Annamária

Események

Sok külföldi érkezik majd nyáron erre az eseményre

615

Már több mint százezer jegyet eladtak az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságra. Rengetegen érkeznek Európából, de a tengerentúlról is komoly az érdeklődés.

A közleményben kiemelték, alig több mint egy hónapja indult el a belépők értékesítése, ami azt mutatja, hogy "hatalmas az érdeklődés Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye" iránt.

"Két fontos célt fogalmaztunk meg: az egyik, hogy esténként teltház előtt versenyezzenek az atlétika szuperhősei, a másik pedig, hogy a vb hatására megmozduljon az ország, azaz minél többen váljanak hétköznapi hőssé és kezdjenek el sportolni, győzzék le a saját korlátaikat. Pont úgy, ahogy a szuperhősök teszik ezt a világbajnokságon. A jegyeladás számai azt mutatják, hogy jó esélyünk van a teltházra és azt is látjuk, hogy sokan szurkolói klub kedvezménykuponnal, féláron vették meg a jegyüket, azaz sportoltak és éltek a vb kínálta lehetőséggel" - mondta Németh Balázs, a világbajnokságot szervező Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója a Normafán rendezett futóversenyen, amely része a vb szurkolói klub programjának és amelyet vele együtt a szervezőbizottság több tagja is teljesített.

A közlemény szerint Magyarország mögött Nagy-Britannia áll a jegyvásárló országok rangsorának második helyén, utána az Egyesült Államok, majd Németország következik. Nagyon sokan érkeznek Közép-Európából, de sok francia, spanyol, olasz szurkoló is ott lesz a Nemzeti Atlétikai Központban.

A szurkolói klub programjába 37 esemény és 8 egyéni kihívás került be, ezek közül bármelyik teljesítésével négy jegyet lehet venni ötvenszázalékos áron az atlétikai vb-re. Vasárnap télies, havas terepen rendezték a Garmin WTF Cold futóversenyt a budapesti Normafán, amelyen több mint 700-an vettek részt, ők mindannyian hozzájutnak a kedvezménykuponhoz. A vb-t augusztus 19. és 27. között rendezik meg.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője