2024. április 19., péntek - Emma

Események

A magyar lóversenyzés legkülönlegesebb napját ígéri a 100. Magyar Derby, 2022. július 3.

2022-06-22 819

Vasárnap már 12.45-kor kezdődik a program, amelyben 11 futam kapott helyet. A futamok között színvonalas és látványos produkciókat ígérnek a szervezők.

Jövő hétvégén különleges programsorozattal várja az érdeklődőket a Kincsem Park, ahol a 100. Magyar Derbyvel és Divat Fesztivállal ünneplik a magyar lóversenyzést. „Ez egy háromnapos nagy fesztivál lesz, a vasárnap pedig a Széchenyi István által 1827-ben alapított magyar lóversenyzés legnagyobb és legkülönlegesebb napját ígéri” – fogalmazott az esemény keddi sajtótájékoztatóján Pécsi István, a Kincsem Park ügyvezető igazgatója. Kiemelte, hogy érdemes korán érkezniük a látogatóknak, mert vasárnap már 12.45-kor kezdődik a program, amelyben 11 futam kapott helyet. A futamok között színvonalas és látványos produkciókat ígérnek a szervezők, közvetlenül a derby előtt például Tóth Gabi énekesnő lép fel, aki a rendezvény háziasszonya is.

Emellett koncertet ad egy ötven tagú szimfonikus zenekar is.

Különleges módon megmutatják az eddigi 99 derby-győztest is, de lesz mazsorett- és divatbemutató, valamint kalapverseny is – árulta el Pécsi István. A rekordot jelentő, 30 millió forint összdíjazású verseny esélyeit illetően az MTI-nek kifejtette, hogy a maximális 16 indulóból hét-nyolc ló közel azonos eséllyel áll rajthoz a 2400 méteres pályán. Közülük kiemelte az Alagi-díj győztesét, Maximot, valamint a mögötte harmadik Spartan Devilt. Megemlítette még az egy hónapja 2200 méteren futamot nyert Black Peppert és a mögötte akkor második Régi Csibészt. A győztesnek járó herendi porcelánvázát a manufaktúra vezérigazgatója, Simon Attila mutatta be. A különleges és egyedi díj ötven centi magas és öt kilogramm súlyú, a hátulját mélyzöld színű Apponyi-minta díszíti, míg az elejére

a 100. Magyar Derby tiszteletére egyedi műalkotás került.

Az esemény pénteken a 8. Agár Derbyvel és szépségversennyel kezdődik, szombaton pedig a 108. Ügető Derby lesz a fénypont. „Célunk, hogy a lovaseseményekre és főleg a derbyre elegánsan, lehetőleg kalapban és fejdíszben látogassanak ki a vendégek, mintha esküvőre mennének. A vasárnapi kalapversennyel azokat szeretnénk jutalmazni, akik tényleg készülnek az eseményre” – mondta Tórizs Hajnalka kalap- és fejdísztervező, aki elárulta azt is, hogy a derby napján két bemutató is lesz.

A háromnapos eseményre 15-20 ezer érdeklődőt várnak a szervezők.

| Forrás: mandiner.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details