2026. június 30., kedd - Pál

Események

Változatos programokkal vár Szolnok a Múzeumok éjszakáján

420

Az eseménysorozat idei kiemelt helyszínén, Szolnokon és a környező településeken több mint harminc kiállítóhely készül változatos programokkal a Múzeumok éjszakájára.

Magyarország legnagyobb kulturális rendezvényét, a Múzeumok éjszakáját hagyományosan a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, ezúttal június 25-én tartják meg. A kiállítóterek és gyűjtemények idén is koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal, valamint számos meglepetéssel készülnek erre az estére – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az eseménysorozat idei kiemelt helyszínén, Szolnokon és a környező településeken több mint harminc kiállítóhely készül változatos programokkal a Múzeumok éjszakájára.

Ezen a napon ingyenesen vehető igénybe Szolnokon a városnéző kisvonat, amellyel bejárhatók a résztvevő intézmények és különleges programjaik; azok is, amelyek az év során nem, vagy csak korlátozottan elérhetők.

Így például a 2016-ban Az év turisztikai attrakciója címet elnyert RepTár repülőit ezúttal belülről is meg lehet tekinteni egy zseblámpás túrán, mégpedig igazi pilótákkal – emeli ki a közlemény.

Szolnokon épületbejárásokkal, tárlatvezetésekkel, előadásokkal, koncertekkel, filmvetítésekkel, vetélkedőkkel, bemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, bábelőadással, nyereményjátékkal is várják az érdeklődőket.

A templomokban és könyvtárakban egyedülálló tárlatvezetésekkel fogadják a látogatókat, de nyitva lesznek katonai és vasúti létesítmények is, valamint olyan kuriózumok is színesítik a kínálatot, mint az éjszakai vásár vagy a veteránjármű-kiállítás.

Idén első alkalommal nyolc Szolnok-környéki település is csatlakozott az eseménysorozathoz: Abonyban, Besenyszögön, Kengyelen, Rákóczifalván, Martfűn, Szajolban, Tiszaföldváron és Újszászon is változatos programok várják az közönséget.

| Forrás: ridikul.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője