2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Események

Különleges programokkal köszöntik a fény napját Szegeden

690

Különleges, minden korosztály számára vonzó programokkal köszöntik a fény napját a szegedi ELI ALPS lézeres kutatóintézetben pénteken délután - közölték a szervezők.

A közlemény szerint a fény központi szerepet játszik életünkben. A legalapvetőbb szinten, a fotoszintézisen keresztül a fény maga az élet eredete, nélküle létezni sem tudnánk.

A 2015-ben világszerte nagy sikerrel ünnepelt fény nemzetközi évét követően az UNESCO általános konferenciáján született döntés értelmében 2018-tól ünneplik világszerte a fény nemzetközi napját. Azért május 16-ra esett a választás, mert 1960-ban Theodore Maiman amerikai mérnök és fizikus ezen a napon végezte az első sikeres kísérletet az általa épített lézerrel.

Az ELI ALPS és a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézetének közös pénteki rendezvényén ismeretterjesztő előadásokat tartanak, a látogatókat körbevezetik a kutatóközpontban, a vendégek interaktív bemutatókon, előadásokon vehetnek részt, kreatív kísérletek részesei lehetnek.

Az intézet látogatói terében muzeális és a közelmúltban is használt optikai eszközökkel

ismerkedhetnek meg és kipróbálhatnak izgalmas játékokat is, így a lézerhárfát, a polárfagylaltot, a forgó tavirózsát, a lézeres hangátvivőt, melyek egy-egy az ELI ALPS-ban folyó kutatásokkal kapcsolatos fizikai jelenséget mutatnak be.

A vendégek karbonlábnyom-kvízt kitöltve megtudhatják, miként tehetnek maguk is az üvegházhatású gázok növekvő kibocsátása ellen, részt vehetnek a drónra telepített fotoakusztikus berendezések bemutatóján, naptávcsöves megfigyelésen, de rajzolhatnak vagy gravírozhatnak is lézerrel.

A díjmentes programok egy részének látogatása előzetes regisztrációhoz kötött - áll a közleményben.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője