2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Események

Idén újra lesz Bortriatlon Badacsonyban

611

A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület szervezésében és a borvidék borászainak aktív közreműködésével, a pandémia okozta kényszerszünet után idén ismét megrendezik Badacsonyban a hagyományos Bortriatlont.

A rendezvénysorozat keretében az év folyamán három különböző hétvégén, három tematikus bortúrával, változatos programokkal, ajánlatokkal, pecsétgyűjtő boros játékkal, számtalan meglepetéssel, ételkülönlegességekkel és jobbnál jobb badacsonyi borokkal várják a látogatókat.

A programon részt vevő tíz pincészetnél május 20-22. között a Szürkebarát Hétvégére, június 17-19. között a Kéknyelű Zsendülésre, míg október 14-16. között a Rizling Vakációra várják a borkedvelőket, akik, mint azt az elnevezések is mutatják, a Badacsonyi borvidék három ikonikus és közkedvelt szőlőfajtájával, a szürkebaráttal, a kéknyelűvel és az olaszrizlinggel ismerkedhetnek meg. Mindezt a borosgazdák tolmácsolásában, hamisítatlan környezetben.

A májusi első állomás főszereplője a borvidék ezerarcú szőlőfajtája, a szürkebarát lesz.

„A Bortriatlont egyfajta személyes kapcsolaterősítőnek tekintjük, ahol évről évre remek programok kíséretében bemutathatjuk a borainkat, és találkozhatunk a hozzánk látogató közönséggel. Ezzel is megteremtve azt az érzelmi kötődést, ami a borok szempontjából fontos kiindulópont. A szürkebarát pedig nem csak Badacsony, hanem a pincészetünk számára is az egyik legfontosabb szőlőfajta” – mondta az Éliás Birtok tulajdonosa, Éliás Csaba, aki 2019-ben készítette első borát, és szintén ebben az évben vett részt első alkalommal a rendezvényen.

A vulkanikus, meleg talajokat kedvelő szürkebarát a legenda szerint IV. Károly német-római császár által került hazánkba 1375-ben, Badacsonyban pedig a szerzetesek honosították meg. Neve azóta összeforrt a borvidékkel és máig az egyik jellegzetes fajtája. Gondos termelői kezek alatt a könnyed száraz boroktól kezdve, a komoly és gazdag beltartalmú tételeken át, egészen az édes borokig minden szegmensben kiváló minőséget ad. Éppen ezért, sokszínűsége révén igazi érték a badacsonyi borászok számára.

„A Bortriatlon által az együttműködésnek és a közös gondolkodásnak a fontossága mutatkozik meg. Amellett, hogy a tematikus rendezvény alkalmával a borszerető közönség egyre több pincészetet felfedez, a borászatok is jobban megismerik egymást, ami jobb együttműködéshez vezet. Hisszük és valljuk, hogy együtt sokkal erősebbek vagyunk” – hangsúlyozta Nagy István, a 133 éves múltra visszatekintő Fata Pince, illetve a családi üzemeltetésű Borbarátok Vendéglő tulajdonosa.

„A badacsonyi borászok példaértékű összefogásának eredményeként létrejött rendezvénysorozat erősíti a borvidék hírnevét, közben remek bemutatkozási lehetőséget biztosít minden pincészet számára. Mi is, és a borszerető közönség is nagyon várja már az idei rendezvényt, hiszen a világjárvány miatt kiesett két év” – tette hozzá Szalai Attila, a Németh Pince tulajdonos-borásza.

A Bortriatlonhoz nyereményjáték is párosul, így a tematikus hétvégéken a pincészetek helyszínein a vendégek pecséteket gyűjthetnek, amelyek nyereményekre válthatóak be. A pecsétet azok a játékosok kapják meg, akik megvásárolnak egy 1500 Ft értékű, három tételes borkóstolót. Azon 18 év feletti játékosok, akik mind a hat pecsétet beszerzik, jutalomként egy palack kiváló minőségű badacsonyi bort kapnak. A pecsétgyűjtő füzet a pincészeteknél, illetve a badacsonyi Tourinform-irodában szerezhető be.

A Bortriatlon helyszínei

Badacsony: Dobosi-Stier Pincészet Badacsonyi Fröccsterasz, Éliás AlaptáBOR, Istvándy Borműhely, Németh Pince, Málik Pince

Badacsonytomaj: Borbély Családi Pincészet, Fata Pince, VáliborVinotéka& Presszó

Badacsonyörs: Folly Arborétum és Borászat

Gyulakeszi: von Beőthy Pince

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

More details
Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

More details
Pünkösdi és gyermeknapi programok május 31-ig

Pünkösdi és gyermeknapi programok május 31-ig

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője