2026. június 10., szerda - Margit

Események

Bringás programokkal készülnek a Giro d’Italia világversenyre Keszthelyen

752

Május 6-án hazánkból startol a 105. Giro d’Italia kerékpárverseny. Keszthelyt május 8-án, a 3. szakaszon közvetlenül is érinti a Giro, ezért kiaknázva a verseny felhajtóerejét és a térség kerékpáros infrastruktúráját, a Bringára Keszthely! integrált programmal erősítenek rá adottságaikra.

A program keretében tematikus kerékpáros hétvégéket, szemléletformáló túrákat és kísérőprogramokat, valamint – a díjnyertes Hello Keszthely applikáció bevonásával – aktív kihívásokkal egybekötött promóciós játékot szerveznek Keszthelyen.

„Keszthelyt nem véletlenül választották Európa legjobb vízparti városai közé és a kerékpárosbarát település címet is sikerült kiérdemelnünk. Csodálatos környezetben kínálunk tematikus kerékpáros körtúrákat, amelyek kitáblázott útvonalakkal és fedett esőbeállókkal ellátottak, jelentős és fejlett kerékpáros útvonalhálózattal rendelkezünk és kerékpáros központot is működtetünk. Most adjuk át a keszthelyi pumpapályát, a beruházásnak köszönhetően a fiatalok számára egy szabadtéri, extrém sportolási lehetőség válik elérhetővé. – fogalmazott Nagy Bálint polgármester. – Hamarosan a kerékpáros központ fejlesztése is megvalósul, így az Energia téren többek között kerékpáros pihenő, új kerékpárokkal és gyorsszervizzel ellátott kölcsönzőpont, valamint segélyszolgálat is rendelkezésre állnak majd. A Helikon Kastélymúzeumban is jelentős kerékpáros fejlesztések zajlanak, ennek keretében egy kerékpárkölcsönző kialakítása is folyamatban van, amit összekapcsolunk az Energia téren működő központtal, erősítve a Festetics-kastély–Balaton-part turisztikai tengelyt” – tette hozzá.

A kerékpáros fejlesztéseket a Bringára Keszthely! program teszi teljessé, amellyel a Keszthelyre látogatókat és a helyben élőket is megszólítják. A kezdeményezés célja, hogy az érdeklődők minél több kerékpáros programon, eseményen vegyenek részt, továbbá a hivatalos oldalon listázott Bringára Keszthely! kihívásokat is teljesítsék.

A programokon résztvevők és a játékos kihívásokat teljesítők pontokat kapnak, amelyek az alkalmazás pontboltjában válthatók be különböző ajándéktárgyakra. Aki minimum két Bringára Keszthely! tematikus kihívást teljesít, az a promóciós játékra is regisztrálhat, amelynek fődíja egy személyre szabott kerékpár.

"A Giro d’Italia világverseny remek alkalom az egészséges és aktív életmód népszerűsítéséhez, elsősorban ezt szeretnénk kiaknázni a Bringára Keszthely! kampánnyal. A program turisztikai funkciója a tavaszi szezon erősítése, a meglévő és új kínálati elemek élményalapú összekötése a Hello Keszthely applikáció játékos kihívásaival" - mondta el Kovács Szabolcs polgármesteri turisztikai tanácsadó.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője