2025. június 19., csütörtök - Gyárfás

Események

Több mint félszáz ingyenes program a Déryné Fesztiválon

695

10 helyszín, 5 nap, több mint 50 program - július 20. és 24. között immáron második alkalommal rendezik meg a Déryné Fesztivált Sátoraljaújhelyen és környékén. Ingyenes színházi előadások, családi programok és koncertek várják a kultúra szerelmeseit, fellép többek között a Szabó Balázs Bandája, a Csík zenekar, a Kerekes Band, valamint a Ferenczy György és a Rackajam.

2021-ben indult útjára a Déryné Fesztivál, amely mindjárt az első évében több mint 2500 látogatót vonzott. A színes kulturális programokat felvonultató rendezvény minden eddiginél gazdagabb zenei kínálattal és tartalmas szórakozást ígérő, színvonalas színházi produkciókkal várja július 20. és 24. között az érdeklődőket.

Színházi előadások

A színházi produkciók között kiemelt szerepet töltenek be a Déryné Társulat előadásai. Bemutatásra kerül Sütő András: Balkáni gerle című színműve, Petőfi Sándor: János vitéz, valamint a Weöres Sándor: Holdbeli csónakos című előadás.

Emellett a Déryné Program Országjárás és Vándorszínház alprogramokban szereplő alkotók is helyet kapnak. A Fabók Mancsi Bábszínháza A székely menyecske meg az ördög című előadást hozza el Széphalomra, a Zenthe Ferenc Színház A tanulmány a nőkről című produkciót, míg az Aradi Kamaraszínház A Zördög című darabját mutatja be.

A műsort táncos, zenés produkciók is színesítik, a Dánielfy Gergő előadásában lesz látható a Szimpla vágyak című mono-musical, valamint az Urban Verbunk is érkezik a Völgyszínházba a Rózsa story című, nagy sikerű táncelőadásával.

dery2

A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan a Csavar Színház A helység kalapácsát, valamint A nagyidai cigányok című fergeteges homorú, interaktív előadást mutatja be.

Koncertek

A fesztivál zenei palettáján olyan kiváló zenekarok szerepelnek, mint a magyar népzenei élet egyik meghatározó formációja, a Kossuth és Fonogram-díjas Csík zenekar, a Szabó Balázs Bandája, a kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band vagy Ferenczi György és a Rackajam. Népzene, világzene, blues-os folk rock, hasító ethno-funk, felszabadító csángó-boogie – pergő ütemekben és táncban egészen biztosan nem lesz hiány.

dery3

A koncertek sorát gazdagítja a Borteraszon a Sentimento, Gipsy Jazz Five, Beatangok, Valami Swing, Fruzsikás, Talamba, Hutchky & Stars, és a Resti Kornél zenekar. A Zsólyomkai pincesoron egy szál gitáros akusztikus produkcióval örvendezteti meg a közönséget Papp Sándor és Ritter István művészek.

Családi programok

Gyönyörű környezetben, Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeuma park ad otthont a családi programoknak, köztük a Nagy János vitéz játéknak, de a gyerkőcök artistákkal, bohóccal, mesemondóval is találkozhatnak, valamint báb- és hangszerbemutató is helyet kap a széphalmi programban. Ezen felül lesz népi játszóház, népi mondókák és Kerekítő foglalkozásokon is várják a legkisebbeket.

Júliusban érdemes a Zemplén fővárosába látogatni, Sátoraljaújhely és környéke megtelik zenével, színházzal, izgalmas kulturális és interaktív családi programokkal.

Színes programkavalkáddal találkozhatnak az érdeklődők több sátoraljaújhelyi helyszínen, mint a Kossuth Lajos Művelődési Központ, a Völgyszínház, a Borterasz, valamint a Zsólyomkai Pincesor, valamint fontos állomás a Magyar Nyelv Múzeuma, Széphalmon.

A mozgó színházi karaván, a Theater Wagen Alsóberecki, Füzér, Füzérradvány, Mikóháza, Hollóháza, Telkibánya és Boldogkőváralja településekre látogat.

Mindannyian azt érezzük, hogy Sátoraljaújhelyen és környékén minden olyan érték találkozik, amely a Déryné Program missziója, így várakozó örömmel készülünk az újbóli találkozásra. Gőzerővel készülünk és azon dolgozunk, hogy a kicsiktől a kamaszokon át az idősebb korosztályokig mindenki megtalálja a kedvére való kulturális programot. Bízunk benne, hogy nem csak Sátoraljaújhely és közvetlen környékén, hanem megyei szinten is egy meghatározó kulturális eseménnyé válik a Déryné Fesztivál. – hangzott el a fesztivál sajtótájékoztatóján Kis Domonkos Márktól, a Déryné Program igazgatójától.

További információ a derynefesztival.hu oldalon érhetőek el.

| Forrás: magyarnemzet.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

More details
Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

More details
Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

More details
BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

More details
Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

More details
Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

More details
Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője