2026. július 1., szerda - Annamária

Események

Több mint 40 rendezvény a pénteken kezdődő Kecskeméti Tavaszi Fesztiválon

720

Tizenhat helyszínen több mint negyven programot kínál a 37. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, amelyet március 11. és 30. között rendeznek meg.

A programsorozatot ezúttal is a műfaji gazdagság, sokszínűség jellemzi. Az összművészeti fesztivál a hagyományokra építve gyűjti össze a helyi művészeti és kulturális értékeket, a legnívósabb programokat hozva el a közönség számára. A Petőfi-emlékévhez kapcsolódva pedig hagyományosan és újraértelmezve is gondozzák Petőfi örökségét – mondta el Barta Dóra, a főszervező Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető igazgatója.

Az ország egyik legrégebbi tavaszi fesztiváljának kínálatát ezúttal is a társintézmények saját programjaikból állítják össze, amelynek megrendezéséhez az önkormányzat 10 millió forintot biztosított, de sikerült a Nemzeti Kulturális Alaptól is 2,5 millió forint pályázati forrást nyerni, illetve az egyes programokat szponzorok is támogatják – sorolta a főszervező.

A fesztiválon belül ezúttal is több rendezvény zajlik majd, a kínálatot a hagyományosnak mondható Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál, az Országos Diákszínjátszó Találkozó Dél-alföldi regionális fordulója és a Szín-Tár évről évre megújuló programsorozata is gazdagítja.

A hagyományt követve a fesztivál idén is a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar koncertjével kezdődik március 11-én. A zenei eseményt megelőzően Petőfi és a Hírös Város címmel nyílik meg a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének pályázati kiállítása.

A Ciróka Bábszínház minden korosztályra gondolva hét előadással lesz jelen a 37. Kecskeméti Tavaszi Fesztiválon, a Nemzetközi Kerámia Stúdió Fatűz most 2022 címmel egy csoportos kiállítással készül az eseményre.

A Katona József Emlékházban március 18-ától látható a Petőfi-kultusz egy magángyűjtemény tükrében című időszaki kiállítás, amelyet Fülöpszállási Székely Gábor Kunszentmiklóson található magángyűjteményének hatezer darabos anyagából válogattak.

A Leskowsky Hangszergyűjtemény március 19-én rendezi meg a tizenharmadik Világzenei Együttlétet, előtte pedig hangszeres játszóházra várják az érdeklődőket. A Kecskemét Táncegyüttes március 20-án a mutatja be új műsorát, amelyet Petőfi Sándor Az alföld című verse ihletett.

A Bozsó Gyűjtemény március 23-án nyíló Tradíció és megújulás című kiállítása a Gundel-gyűjteményből válogat a klasszikus Munkácsytól a modernizmust képviselő Orbán Dezsőig. A Népi Iparművészeti Gyűjteményben Fekete Erzsébet helyi népi iparművész hímzéseiből nyílik kiállítás szintén március 23-án.

Három kórus – a Kecskeméti Énekes Kör, a Kodály Intézet kamarakórusa és az Aurin Leánykar – "Da pacem, domine" békességhajtás című közös koncertjén március 26-án Kodály Zoltán és Bartók Béla előtt tiszteleg. A 37. Kecskeméti Tavaszi Fesztivált március 30-án a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Carmina Burana előadása zárja. A részletes program a fesztivál honlapján érhető el.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője