2026. július 2., csütörtök - Ottó

Események

Két év után újra megrendezik a Red Bull Pilvakert

764

A mára már ikonikusnak számító rendezvényt az utóbbi két évben elhalasztották, 2022-ben viszont újra összeáll a magyar zeneipar krémje. Mint megírtuk, a koronavírus-járvány miatt nemcsak 2020-ban, hanem 2021-ben is elmaradt a Red Bull Pilvaker, amely 2012-ben alakult.

Legfőbb motivációjuk az volt, hogy közelebb hozzák a mai szóforradalmárokat a ’48-as költőkhöz, ami sikerült is, mivel a rendezvény az évek alatt már úgy kinőtte magát, hogy a Papp László Budapest Sportarénát is pillanatok alatt megtölti.

Jó hír, hogy két év után, március 15-én újra megrendezik, amikor is A Szavak Forradalmáé lesz a főszerep. Mint közleményükben írták, jubileumi műsorral készül a Pilvalker-csapat, akiket utoljára lehet majd ebben a formában együtt látni a színpadon.

Miután a társaság Petőfi Sándor Anyám tyúkja című versével debütált a nagyközönség előtt, ezért a tízéves évfordulóra most újra átdolgozták a verset, ezt élőben is hallhatják azok, akik március 15-én az arénába látogatnak. Az esemény azért is lesz emblematikus, mivel a Pilvalker-csapat ezzel a produkcióval most utoljára lép együtt színpadra. A rendezvényen természetesen ott lesz Kautzky Armand színművész, illetve Papp Szabi, Járai Márk, Sub Bass Monster, Lábas Viki, Marsalkó Dávid, Fluor Tomi, Diaz, Szakács Gergő, Fura Csé, Dipa, Deego, Bom, Eckü, Szivák Zsolt, Meszi, Singh Viki, Delov Jávor és a Random Trip zenészei, valamint Trokán Nóra, Pálmai Anna és Bánki Beni.

A teljes cikk az index.hu-n olvasható: Két év után újra megrendezik a Red Bull Pilvakert >>

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője