2026. július 1., szerda - Annamária

Nyitva a Planet Budapest 2021

1009

Az expón a legkisebb startupoktól a legnagyobb vállalatokig mutatják be, hogy az agrárium, a hulladékgazdálkodás vagy az okosvárosok, az energia, és a közlekedés területén milyen előre lepések történtek Közép-Európában.

A nagyközönség számára kedd reggel megnyíló kiállításra az eljutást negyven elektromos busz segíti, szelektíven gyűjtik a hulladékot, amelyet szétválogatva szállítanak el elektromos kukásautók, és a rendezvényre regisztrált 185 kiállító standjait is újrahasznosítható anyagokból készítették.

Minimalizálták a papírhasználatot, helyette inkább applikációkon keresztül közölnek minden szükséges információt a látogatókkal. Ezzel párhuzamosan erdősítési programot is indítottak, amelyben idén mintegy 700 fát ültetnek.

A szervezők hatalmas eredménynek nevezik, hogy a rendezvényre mintegy 4600 diák látogat majd el, akiket rájuk szabott kiállítás is várja. Az előzőleg kiválasztott 153 diákcsoport egy 75 perc alatt teljesíthető kalandpályán is végigmehet. Mivel erre a programra több mint ötszörös volt a túljelentkezés, ezért már felmerült, hogy kiállítás után állandó helyszínné teszik - jelezte.

A 185 kiállító több mint egyharmada a visegrádi négyek (V4) államaiból érkezik: a legkisebb startupoktól a legnagyobb vállalatokig mutatják be, hogy például az agrárium, a hulladékgazdálkodás vagy az okosvárosok, az energia, és a közlekedés területén milyen előre lepések történtek Közép-Európában. Magyarország rendkívül erős például a víziparban, míg Csehország az okosváros koncepcióját képviseli leginkább, a szlovák cégek pedig energetikai kérdésekre fókuszálnak.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője