2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Események

Elhunyt Mihályfalvi Mihály, sok kedvenc tv- és mozifilmünk szinkronrendezője

1008

Meghalt Mihályfalvi Mihály, a legismertebb magyar szinkronrendezők egyike. Sajtóértesülések szerint a szakember hosszú betegeskedést követően húnyt el.

Az egyik legismertebb magyar szinkronrendező hosszú betegeskedést követően, 67 éves korában költözött el a földi életből.

Mihályfalvi Mihály nevéhez több száz tévé- és mozifilm magyar hangjának rendezése fűződik. Ki ne emlékezne a  Bud Spencer-klasszikusokra, illetve az első magyar My Fair Lady-szinkron munkálataiban is részt vett. Ismertebb munkái közé tartoztak a David Attenborough-filmek is.

lyen szakképzés tulajdonképpen, hogy "szinkronrendező", nem létezik. Nincs szinkronrendezői képzés főiskolákon vagy egyetemeken. A szinkronrendezők általában hangmérnökökből, gyártásvezetőkből vagy vágókból, illetve színházi rendezőkből vagy színészekből lesznek. A szinkronstúdióban tanult tapasztalatok alapján tudják majd kifejleszteni azt, hogy milyen is egy jó szinkron. A szinkronrendezés művészet, mint a színművészet, a zeneművészet vagy a festőművészet. A szinkronrendező nem olyan munkát végez, amely monoton és technikai vívmányok által határolt, hanem művészi, egyéni és tehetség, fül és ambíció valamint rendezői készség is kell hozzá. Annyiban határolódik el a film vagy a színházi rendezőtől, hogy ez a munka stúdió körülmények között zajlik valamint sokkal nagyobb stáb veszi körbe és segíti a rendező munkáját. Nagyon nagy figyelmet, fegyelmet, türelmet kíván a szakma.

| 24.hu - atv.hu - Wikipédia

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője