2026. július 2., csütörtök - Ottó

Események

Kilencedik alkalommal startol el a Runway Run jótékonysági futóverseny

654

A társadalmi felelősségvállalás mellett elkötelezett vállalatként a Budapest Airport idén kilencedik alkalommal rendezi meg jótékonysági futóversenyét, a Runway Runt, amellyel a SUHANJ! Alapítványt és az Anthony Nolan Alapítványt támogatja.

A versenyt idén is különleges környezetben, a repülőtéri futópályán, meghívásos alapon szervezik, de a Budapest Airport 50 páros nevezési lehetőséget is kisorsol, így további 100 fő vehet részt a jeles eseményen – írja közleményében a Budapest Airport.

A Budapest Airport folytatja az immár kilencéves hagyományt, és idén is megrendezi repülőtéri jótékonysági futóversenyét, a Runway Runt.

A szeptember 18-ra tervezett versenyen befolyt összegből a repülőtér üzemeltetője a sérült és fogyatékkal élő emberek sportolását támogatja a magyar SUHANJ! Alapítványon keresztül, valamint a leukémiás betegek gyógyulását segíti az Anthony Nolan Alapítványon keresztül.

A korábbi évekhez hasonlóan ismét különleges helyszínen élhetik át együtt a sportolás örömét a résztvevők: a versenynek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér erre az alkalomra lezárt, 1-es futópályája ad otthont, ahol fél napig a felszálló és érkező gépek helyett az emberi erőé és kitartásé lesz a főszerep. A futóversenyre ezúttal is a légi közlekedés világából érkező futók, különféle vállalatok csapatai és a SUHANJ! Alapítvány sportolói kapnak meghívást. Emellett a Budapest Airport 50 páros belépőt sorsol majd ki, így további 100 embernek nyújt nevezési lehetőséget.

A verseny feltételeit a hatályos egészségügyi intézkedéseknek és jogszabályoknak megfelelően alakítja ki a szervező, többek között a távolságtartás érdekében több regisztrációs asztalt állít fel, kézfertőtlenítőt biztosít a helyszín több pontján, és fokozza a takarítás gyakoriságát a rendezvény előtt és közben is.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője