2025. december 3., szerda - Ferenc

Események

Art Market – Tizedik alkalommal Budapesten

938

Fokozott biztonsági intézkedések mellett és különleges célkitűzésekkel nyílik meg Közép- és Kelet-Európa elsőszámú és Európa egyik számottevő nemzetközi kortárs képzőművészeti vására jövő csütörtökön Budapesten.

Az idén tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Art Market Budapest az elmúlt évtizedben több száz nemzetközi kiállítót látott vendégül öt kontinens közel ötven országából. A népszerű művészeti seregszemle 2020. október 22–25. között a régió és ezúttal kiemelten Magyarország kortárs képzőművészetét középpontba helyező művészeti válogatással várja a látogatókat a Millenáris kiállítótereiben és parkjában.

A nemrég többek között Berlinben, Bécsben, Koppenhágában, Moszkvában és Párizsban szervezett vásárok után október 22–25. között a budapesti közönségnek is lehetősége nyílik arra, hogy biztonságos körülmények között széles kortárs művészeti összeállításból válogathasson. Magyarország legnagyobb, évente megrendezésre kerülő kortárs képző- és fotóművészeti kiállításán ezúttal elsősorban a vírusválság által sújtott hazai képzőművészeti élet támogatása kerül a középpontba, az Art Market szervezői megteremtik a lehetőségét annak, hogy a művészet szerelmesei jelenlétükkel és vásárlásaikkal is kifejezhessék szimpátiájukat és támogató szándékukat.

artmarket2

A szervezők a művészeti kiállításokra vonatkozó iránymutatásoknak és a CAFe Budapest Fesztivál által részletesen kidolgozott protokollnak megfelelően, a már tapasztalatot szerzett hazai és külföldi művészeti intézményekkel konzultálva rendkívül szigorú eljárásrendet alakítanak ki azért, hogy az Art Market Budapest idején a Millenáris erre különösen alkalmas kiállítótere a színvonalas kultúrafogyasztás legbiztonságosabb helyszíne legyen Budapesten.

A regionális összehasonlításban kiemelkedő számú, húsznál is több hazai kereskedelmi galéria által képviselt, a piacon már bevezetett művészekből, köztük számos kortárs klasszikusból álló portfóliók mellett a fiatalabb alkotói generáció bemutatkozását többek között képzőművészeti egyetemeink válogatásai, a Derkovits Ösztöndíjasok bemutató kiállítása és a Fiatal Fotóművészek Szövetségének részvétele is biztosítja. Különleges szakmai csemege és egyben szimbolikus jelentőségű gesztus a Kortárs Galériák Egyesülete által létrehozott központi kiállítási stand, amelyben az Egyesülethez tartozó galériák egy csoportja egyfajta „best of” összeállítással nyilvánítja ki a szervezet vásár melletti elkötelezettségét, miközben különleges fejlemény az is, hogy a külföldi galériák egy része is a képviselt művészei közül a magyarokra helyezi majd idén a hangsúlyt.

Ezúttal a hazai választékot erősíti az Art Market Budapest hagyományosan erős fotóművészeti anyaga is, hiszen bár a vásár fotószekciója a biztonságos lebonyolítás érdekében ezúttal nem önálló kiállítási csarnokban kerül megrendezésre, a hazai fotóművészet legjavát így is mintegy tucatnyi kiállítási standon tekintheti meg a közönség a művészeti galériák mellett olyan szereplők jóvoltából, mint többek között a Robert Capa Kortárs Fotóművészeti Központ vagy a Magyar Fotóművészek Szövetsége.

Az Art Market Budapest a hazai művészet melletti kiállás erősítése és a művészet barátainak mozgósítása érdekében kampányt is indított, amelyben egyebek mellett olyan ismert személyiségek is szerepet vállalnak, mint Barabási Albert-László a világhírű fizikus és hálózatkutató, Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója, Szente Vajk rendező, író és mások. Az Art Market Budapest és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál közötti hagyományos együttműködés keretében is erre helyeződik 2020-ban a hangsúly, hiszen az idei évben a CAFe Budapest mintegy százötven programja is elsősorban a magyar művészeti értékekre igyekszik irányítani a hazai közönség figyelmét.

„Aki bármilyen mértékben felelősséget érez vagy érzékeny a hazai képzőművészeti élet iránt, az az Art Market Budapest által biztosított lehetőséggel élve az idei évben látogatásával, szeretetével és nem utolsósorban vásárlásaival hatékonyan fejezheti ki szimpátiáját és segítőkészségét. Az esemény, mint művészeti kiállítás, a színvonalas kultúrafogyasztás járványügyi szempontból legbiztonságosabb módja: ezért kötelességünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a kultúra teremtői, közvetítői és fogyasztói számára létrehozzuk az egymással való találkozás lehetőségét” – emelte ki Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója.

(Forrás: magyarnemzet.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA decemberi Shopping Party!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

More details
Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

More details
Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Eláruljuk mire vágynak a gyerekek idén a legjobban

Eláruljuk mire vágynak a gyerekek idén a legjobban

More details
Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

More details
Vár Budapest hivatalos karácsonyi vására és a Téli Élménypark is

Vár Budapest hivatalos karácsonyi vására és a Téli Élménypark is

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője