2026. február 7., szombat - Tódor

Események

Eddig is tudtuk, de az elmúlt időszak talán még inkább felhívta rá a figyelmet, mennyire fontos egészségünk megőrzéséhez a mozgás, a jó erőnlét, mindamellett, hogy kellemes közérzetünkhöz, lelki stabilitásunkhoz is…
A kiskőrösi János Vitéz Látogatóközpontban Petőfi Sándor remekművét virtuális kalandon keresztül, digitális eszközök segítségével ismerhetik meg az érdeklődők.
Szlovákia irodalma kerül a középpontba a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amelyen 130 kiállító, több mint 40 külföldi szerző és 150 program várja a közönséget szeptember 29. és október 2. között…
A nyárnak ugyan vége, de Debrecen az őszi időszakban is kulturális, gasztro-, családi és sportprogramok sokaságát kínálja a városba látogatóknak. Ezekből szemezgettünk.
A Müpa a kezdetektől küldetésének tekinti, hogy hazánk élvonalbeli szimfonikus zenekarainak koncertjein keresztül engedjen betekintést a klasszikus és kortárs zene eleddig rejtett vagy kevesebb reflektorfényt kapott értékeibe, egyúttal a jövő…
A Hungarian Startup Report legutóbbi jelentése szerint a startupok 72%-a tervez új piacok felé nyitni, legtöbben a közép-kelet-európai régiót szemelték ki. Ha valamire, a startup világra elmondható, hogy a kihívásokkal…
2022. szeptember 18-án ünnepelte volna Prof. Dr. Knoll Imre, a magyar logisztika kiemelkedő alakja 100. születésnapját. A jubileumi évforduló alkalmából a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) Knoll 100 néven rendez egésznapos…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője