2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Események

A fotográfia ezer arca – 10 jó kiállítás az idei Fotóhónap programjaiból

465

A Magyar Fotóművészek Szövetsége évről évre megrendezi a Fotóhónapot, ami a magyar fotókultúra egyik legátfogóbb rendezvénysorozata. 2022-ben 41 tárlatot láthatunk a 32 csatlakozó galériában, de számos kísérőesemény közül is válogathatunk.

A Fotóhónap része a World Press Photo kiállítás is, amiről már korábban írtunk, most pedig végigböngésztük a teljes programot, hogy kiválasszuk azt a 10 tárlatot, amit semmi pénzért nem hagynánk ki, és az olvasóinknak is ugyanezt ajánljuk.

Messzemenők. Ata Kandó 1956-os gyermekportréi

foki

A 2017-ben elhunyt, magyar származású holland fotós az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után az osztrák–magyar határra utazott, hogy riportot készítsen a menekülőkről. Elsősorban gyerekekről készített érzékeny portrékat. Egy barátnőjével, a szintén fotográfus Violette Corneliusszal összeállítottak egy fotóalbumot az akkor készült fényképeikből. Kettejük munkássága rendkívül fontos az 1956-os forradalom emlékezetében, az akkori menekültek sorsának dokumentálásában.

Helyszín: Mai Manó Ház – PaperLab Galéria (1065 Budapest, Nagymező utca 20.)
Időpont: 2022. szeptember 7. – október 16.

Zsila Sándor: Fák-Madarak

foki2

Ahogy a kiállítás címe is jelzi: fákról és madarakról láthatunk izgalmas fotókat. Türelem és kitartás kell mindkettőhöz, mert csak ritkán adódik olyan kép, ami aztán meg is marad. Zsila Sándor 15 éve fotóz madarakat, és most jött el a pillanat, hogy bemutassa a képeket a nagyközönség előtt. A kiállításon vegyesen láthatunk szokatlanul nagy méretű és kisebb fotókat, illetve sok fekete-fehér képet – elsősorban fákról.

Helyszín: Magyar Természettudományi Múzeum (1083 Budapest, Ludovika tér 2–6.)
Időpont: 2022. szeptember 15. – november 9.

Hans van der Meer: Apró rejtélyek

foki3

Az 1955-ben született holland fotográfus a pályája elején, 1985–1986-ban Magyarországon tartózkodott. Budapesten készített utcai fotósorozatának nagy része még soha nem volt látható itthon. Van der Meer utcai jeleneteket, helyzeteket keresett és figyelt meg, elsősorban az emberek testbeszédére koncentrálva, humorral és az abszurditást kiemelve. A tárlat nemcsak a budapesti képekre, hanem a művész későbbi projektjeire is kitér.

Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ (1065 Budapest, Nagymező utca 8.)
Időpont: 2022. szeptember 15. – december 23.

Radisics Milán: Lábnyomunk

foki4

A kiállítás arról szól, hogy az ember milyen hatással van a bolygónkra. A képek segítségével Európa olyan részeit láthatjuk légi felvételeken, ahol drámai változások következtek be. Radisics Milán Izlandról indult és összesen tizenhat országot járt be. Képei félúton állnak az absztrakció és a dokumentum határán.

Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum (1088 Budapest, Múzeum körút 14–16.)
Időpont: 2022. szeptember 23. – október 30.

Fotó – Irodalom

A csoportos kiállításon nemcsak fotóművészek, hanem fotografáló írók és költők munkáit is láthatjuk. A tárlat kísérlet arra, hogy a fotó és a szöveg megszokott narratívái mellett új szempontokat is bemutasson. Elsősorban arra keresik a választ az alkotók, hogy létezik-e a fotónak és az irodalomnak olyanfajta illeszkedése, amikor a kép nem a szöveget illusztrálja, a szöveg pedig nem csak képaláírás.

Helyszín: Kispont Galéria (1092 Budapest, Ráday utca 9.)
Időpont: 2022. október 5–10.

Szigethy Anna: Halott természet

A klasszikus csendéletfestmények mintájára készült fotókon három év alatt felhalmozott és elhasznált műanyag palackok és dobozok láthatók, melyek Szigethy Anna egyszemélyes háztartásából származnak. A fotóművész új funkciót talál nekik, átalakítja őket, értéktelen és káros voltukat megváltoztatja, vagy legalábbis kísérletet tesz rá képein. Nem utolsósorban pedig arra is felhívja a figyelmet, hogy szinte észrevétlenül nő körülöttünk a műanyagszeméthegy, amivel alig tudunk bármit is kezdeni.

Helyszín: Klauzál13 Galéria (1072 Budapest, Klauzál tér 13.)
Időpont: 2022. október 14. – november 14.

Közvetlen történelem. Juhan Kuus életműve

foki5

Juhan Kuus (1953–2015) észt származású dokumentarista fotográfus volt, aki Dél-Afrikában élt és dolgozott. Munkái és fotóesszéi rendkívül nagy hatásúak voltak, mert képesek voltak arra, hogy társadalmi, politikai cselekvésre ösztönözzék az embereket. Ez a legelső, a fotóművész teljes munkásságát átfogó és bemutató tárlat Magyarországon.

Helyszín: Mai Manó Ház (1065 Budapest, Nagymező utca 20.)
Időpont: 2022. október 18. – 2023. január 15.

Lost in Translation

A csoportos, kilenc fotóművész munkáit bemutató kiállítás képei kísérletek: olyan helyzeteket mutatnak, amelyek megértése és értelmezése azt kívánja, hogy átlépjünk a megszokott nyelvi – vizuális, technikai, filozófiai vagy szöveges – korlátokon. A nehezen megfejthető képek akkor adják magukat könnyen, ha a részleteket figyeljük, és elfogadjuk a megfejthetetlent vagy a többféle valóságot az egyetlen igaz helyett.

Helyszín: MyMuseum Gallery (1052 Budapest, Piarista köz 1.)
Időpont: 2022. október 28. – december 1.

Gábor Enikő: Fényfogások

Gábor Enikő a magyar képzőművészet különös alakja. Művészete a fényképészet és a festészet határán áll, műveire jellemző a technikai tudatosság és a kísérletezés iránti vágy. A retrospektív kiállítás az elmúlt harminc év fotóiból válogat, melyek között éppúgy vannak korai képek, mint friss sorozatok.

Helyszín: Hegyvidék Galéria (1126 Budapest, Királyhágó tér 10.)
Időpont: 2022. november 3–26.

A kerítésen túl Amerika vár – Fejezetek egy városról

foki6

Az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetében 2020-ban filmrendező szak indult, ahol a diákok két félévet foglalkoznak a fotográfia világával. Idén fotóesszéket készítettek város és ember kapcsolata témában. A kiállítás tizenkét hallgató képein keresztül mutatja be az ő sajátos, személyes viszonyukat a nagyvároshoz, Budapesthez.

Helyszín: ELTE BTK 6–8 Galéria (1088 Budapest, Múzeum körút 6–8., alagsor)
Időpont: 2022. november 10. – 2023. május 30.

| Forrás: welovebudapest.com

 

 

 

 

 

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details