2026. március 19., csütörtök - József

Események

Sajnálattal értesítünk Titeket, hogy a 2020. szeptember 20. napra tervezett PHOTOEXPO rendezvényünket a jelenlegi koronavírus helyzetre való tekintettel 1 évvel későbbre halasztjuk.
2 millió forintot gyűjtöttek a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány javára
Három fehér oroszlán született a Nyíregyházi Állatparkban. Most öthetesek, és már ismerkednek a külső kifutójukkal. Még anyatejjel táplálkoznak és hatalmas ütemben gyarapodnak – olvasható az állatkert közleményében.
27 éven keresztül minden nyáron megrendezték a Szigetet Budapesten, a koronavírus-járvány azonban idén elsöpörte a rendezvényt. Az Euronews stábja megnézte, hogy néz ki a Hajógyári-sziget a fesztivál tervezett időpontjában, és…
Vasárnap ünnepli fennállásának 154. évfordulóját a Fővárosi Állat- és Növénykert, az intézményben a közeljövőben látható lesz a napokban született szumátrai orángutánkölyök is - hangzott el az intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján, írja…
A családok támogatásának szándékával az Országgyűlés Hivatala az Országház megtekintésére eddig kiadott belépőjegyek mellett augusztus 10-étől bevezeti a családi jegyet.
Ötven milliárd forintos kormányzati támogatásból gazdálkodhat a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program (EKF), az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvénysorozat programjai is – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője