2025. június 16., hétfő - Jusztin

Események

Van, ahol újra mérik az épületekbe belépők testhőmérsékletét, máshol az egyetemi rendezvényekre csak védettségi igazolvánnyal engedik be a résztvevőket.
Nagykovácsiban 6,5 kilométer hosszúságú, 280 méter szintkülönbségű olimpiai hegyikerékpár-versenypályát adtak át.
Január elseje óta a vállalkozások kötelesek a készpénzes fizetésen túl legalább egy elektronikus fizetési lehetőséget is biztosítani a vásárlók részére. Ennek legelterjedtebb módozata a POS terminálok létesítése, azonban ez nem…
Idén is hazájukban vehetik át az elismerést a Nobel-díjasok, a koronavírus-járvány miatt az elmúlt évhez hasonlóan nem utaznak Stockholmba az ünnepélyes átadásra az elismerés kitüntetettjei - jelentette be a Nobel…
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által készített friss felmérés szerint a faanyagok ára Budapesten 86 százalékkal, az országban átlagosan 160 százalékkal emelkedett 2021 első felében 2020 végéhez viszonyítva, derült…
Átadták szerdán a gyulai könyvtár udvarán kialakított japánkertet. Otaka Masato, Japán magyarországi nagykövete a két országot összekötő kapocsnak nevezte a gyulai civil szervezet által létrehozott közösségi teret.
Nem vagy elégedett a jelenlegi munkáddal? Szeretnél elsajátítani egy olyan szakmát, amivel jobb lehetőségeid lennének, de úgy érzed, hogy nincs elég időd, energiád és főleg kitartásod ahhoz, hogy évekre visszaülj…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Allianz Öböl-átúszás és SUP-kihívás, 2025. június 14.

Allianz Öböl-átúszás és SUP-kihívás, 2025. június 14.

More details
Lóerők éjszakája, 2025. június 14.

Lóerők éjszakája, 2025. június 14.

More details
Mozgás éjeszkája, 2025. június 13.

Mozgás éjeszkája, 2025. június 13.

More details
Ünnepi Könyvhét Balatonfüred, 2025. június 11 és 15.

Ünnepi Könyvhét Balatonfüred, 2025. június 11 és 15.

More details
Ünnepi Könyvhét Budapest, 2025. június 12-15.

Ünnepi Könyvhét Budapest, 2025. június 12-15.

More details
Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás, 2025.  június 15.

Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás, 2025. június 15.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Országos Kamionos Találkozó és Fesztivál, 2025. június 13-15.

Országos Kamionos Találkozó és Fesztivál, 2025. június 13-15.

More details
Tokaji Bornapok, 2025. június 13-15.

Tokaji Bornapok, 2025. június 13-15.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője