2026. február 6., péntek - Dóra

Események

A derecskei Almavirág Team (Breitenbach Attila, Balogh Szabolcs) nyerte meg az ötödször megrendezett Magyarország étele 2022. szakácsversenyt.
Március 22-én és 23-án, több mint 140 kiállítóval, valamint közel 1200 állásajánlattal várja az érdeklődőket az 51. Műegyetemi Állásbörze.
Az újbudai BMX-esek, triálosok és mountain bike-osok is próbára tehetik magukat a Sport11 Sportközpont mellett létesült ingyenes pályán. A pumpapálya elnevezése a pumpáló mozgásból származik, amit a bringás azért fejt…
A rózsa nem véletlenül kapott helyet a legtöbb kiskertben. Szépsége és illata mindenkit magával ragad.
A felelős állattartásra nevelésre, az állatvédők áldozatos munkájára hívja fel a figyelmet a Mancs a szívre ifjúsági centrum Alapítvány, amely 2020 nyarán került bejegyzésre.
A Quimby-frontember, Kiss Tibi és a kiváló gitáros-producer-hangmérnök, Vastag Gábor 2018-ban indította útjára az Aranyakkord formációt: a csapat azóta megjárta Amerikát is, május 11-én pedig Dalok a bolhapiacról címmel egy…
Március végén, alapításának 150. évfordulóján nagyszabású kiállításokkal nyitja meg a kapuit Európa egyik legkorszerűbb etnográfiai intézménye, a Néprajzi Múzeum.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője