2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Legkésőbb jövő tavaszra befejeződik a sport- és turisztikai komplexum építése Csurgón; a 2014-ben indult fejlesztés harmadik üteme 2,96 milliárd forint kormányzati támogatást kap – közölte Szászfalvi László, a térség országgyűlési…
16 lelkes szállodai szakács, séf, éttermes önkéntes vállalta, hogy február 21-én, vasárnap délelőtt azokért főz, akik a legjobban rászorulnak arra, hogy délben egy tál meleg ételhez jussanak.
A Kossuth utcai szabadidőparkban már ősszel felavatták a kultúrpajtát és a kültéri konyhát, decemberben pedig befejeződött a „Pihenőhely lovaknak” című projekt megvalósítása. Egy szó mint száz, kihasználnak minden pályázati lehetőséget…
Fűszeres karakter, narancsjegyekkel: megérkezett a Chandon Garden Spritz a hazai topvendéglátóhelyekre. Mi az egyelőre még erősen turistamentes Vörösmarty téren kóstolhattuk.
A kormány 2024-ig 150 milliárd forint támogatást nyújt a Tokaj-Zemplén térség fejlesztésére – jelentette be a pénzügyminiszter közösségi oldalán pénteken.
A belföldi vendégforgalom alapján Budapest után Hajdúszoboszló, Zalakaros és Hévíz volt a három éllovas - írja a Termál Online.
Vadaspark, VR-szoba, szarvasbőgés-hallgatás, kilátó-felújítás – hogy csak néhányat említsünk az idei újdonságok közül.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője