2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Az illegális kiadás elleni küzdelem mindenképp támogatandó, és adott helyzetekben az új engedélyek kiadásának korlátozása is lehet indokolt, de úgy tűnik, hogy a lakásárak megfékezésére egyik sem hatékony eszköz. A Felelős…
Szeptember 21-22-én, immár harmadik alkalommal rendezi meg a Kerékpárosbarát hétvégét a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), amely egybe esik az autómentes hétvégével. A program keretén belül országszerte kedvezményekkel várják vendégeiket…
Mi a közös Berlinben, Stockholmban, New Yorkban és San Franciscóban? Az, hogy mindegyikük városvezetése azt gondolta, jó ötlet központilag belenyúlni az ingatlanpiac kereslet-kínálati folyamataiba, és a lakáspolitikai illetve a turizmusfejlesztési…
Először készült Magyarországon átfogó, reprezentatív felmérés a rövid távú lakáskiadás megítéléséről, hatásairól és az esetleges szabályozások szükségességéről. A Medián által készített közvélemény kutatás kifejezetten azon belső kerületek (V., VI., VII.,…
A balatoni térség egész éves látogatottságának bővítésére és az üzleti utazók megszólítására törekszik a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton. A szálloda célja, hogy a megszokott konferencia-helyszínektől eltérő, különleges tereivel új…
A túravezető alkalmazás célja, hogy a turisztikában magyar cégként először, mesterséges intelligencia segítségével kínálja a legteljesebb élményt az utazók számára. Ne csak egy-egy város jól ismert nevezetességeit mutassa be, hanem…
Új úti célon kalandozhatunk 2027-től: a Perfect Day Mexico lesz a népszerű Perfect Day Collection sorozat következő állomása. Ez a privát sziget Mexikó karibi partjain, Mahahualnál kínál izgalmas vakációt és kalandokat a nyaralók számára.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője