2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Egy éves lett a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációja, ez alatt az egy év alatt pedig folyamatosan figyelték a felhasználói visszajelzéseket, hogy az app minél jobban…
Hogyan jut el két barát a pult vendégoldaláról oda, hogy szivarfüstös signature koktélokat készítsenek és olyan kreatív koncepció mentén forradalmasítsák a bárkultúrát, amilyet itthon kevés helyen tapasztalni? A ShowRum Spirit…
Balatonfüreden, az egykori Huray piac helyén hamarosan átadják a Közti Zrt. által tervezett Kongresszusi Központot, amely a jövőben koncerteknek, előadásoknak és konferenciáknak is otthont ad majd. Az önkormányzat szándéka szerint a…
Sztana Ferenc nevét jól ismerhetik a gasztrovilág szerelmesei, a séf ugyanis számos hazai és nemzetközi szakácsverseny zsűrijében vesz részt. Most egy kis kihagyás után visszatért a Zala Spring Golf Resort…
Megközelítette a másfél milliót az utasok száma a budapesti repülőtéren júliusban, és ez volt sorozatban az ötödik hónap ebben az évben, amikor több mint 1 millióan használták a légikikötőt –…
Új stratégiát dolgozott ki a Mahart a Tisza-tavi és Tokaj térségbeli nyaralóhajózás fellendítésére: a globális események miatt elmaradó külföldi vendégek helyett a magyar családok kiszolgálására helyezi a hangsúlyt - közölte…
Ahogy minden tömegközlekedési eszközön, úgy a vonaton is van néhány szabály, amit illik betartani.De nem csak azokat, melyeket magában foglal az utazási szabályzat: a viselkedésre is oda kell - vagyis…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője