2025. május 30., péntek - Zsanett, Janka

Immár harmadik éve, hogy ingyen cirkusszal teszi varázslatossá az ünnepeket a Magyar Nemzeti Cirkusz. Idén két este is ingyenesen tekinthetjük meg elkápráztató cirkuszi műsorukat.
Heteken át tartó izgalmak után kiderült, hogy Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia tíz versenyzője közül ki az az öt tehetség, aki a komolyzenei tehetségkutató idei nyertesként térhet haza, és…
A legfrissebb, MAHASZ által összeállított hivatalos toplista első helyére került fel a ’Magyar Képek’ szinte azonnal a debütálástól számított első héten a legtöbbet eladott kiadványként – a zenei polihisztor, Leslie…
Rengeteg filmrajongó számlált vissza idén legalább úgy, ahogy Oppenheimerék az első atombomba robbanása idején, hogy végre láthassa az élő legenda, Christopher Nolan filmjének előzetesét. Itt is van:
Átlátszó Hang: egy olyan hang, amely transzparens és azonnal felismerhető. Amely arra késztet, hogy közel menj hozzá és megismerd. Amely felfedezésre és új kalandokra sarkall.
Január 13-ig lehet jelentkezni A Dal 2023-ba. A közmédia dalválasztójában a zsűri újra a nézőkkel együtt keresi az ország slágerét.
Az ICOM (International Council of Museums) 1977 óta rendezi meg minden évben a Múzeumi Világnapot, amelynek segítségével a múzeumi szakszemináriumokat, kiadványokat, képzéseket, közös programokat, és mindenek előtt a múzeumokat népszerűsítik.…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Eperfesztivál Tahitótfalu, 2025. május 30. - június 1.

Eperfesztivál Tahitótfalu, 2025. május 30. - június 1.

More details
Zalakarosi Sakkfesztivál, 2025. május 25. - június 2.

Zalakarosi Sakkfesztivál, 2025. május 25. - június 2.

More details
Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2025. május 27. - június 1.

Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2025. május 27. - június 1.

More details
Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. május 27-31.

Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. május 27-31.

More details
Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2025. május 29. - június 4.

Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2025. május 29. - június 4.

More details
Magyarországon is útjára indult a Columbia Hike Society programja

Magyarországon is útjára indult a Columbia Hike Society programja

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2025. június 8-9.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2025. június 8-9.

More details
Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok, 2025. május 30. - június 1.

Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok, 2025. május 30. - június 1.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője