2025. augusztus 17., vasárnap - Jácint

Kivételesen erős mezőnyből kellett kiválasztania a négy díjazottat a szakmai zsűrinek és a közönségnek a Hankook Oktatási Pályázati Program (HOPP) idei fordulójában.
163 településről 265 nevezés érkezett, először vizsgázott élesben vizsgázott az új, a szervező egyesület által fejlesztett 100 pontos bíráló rendszer és szoftver, összetettebb értékelő elvekkel és struktúrával.
A világ egyik legnagyobb élelmiszeripari szakkiállítását idén 27. alkalommal, élőben rendezték meg február 13-17. között a Dubai Word Trade Centerben.
Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi irányelveknek megfelelően a cirkuszi munkát maguk mögött hagyva szafariban tölthetik megérdemelt pihenésüket.
Pert nyert a forgalmazó az OGYÉI ellen. A Fővárosi Törvényszék a február elsején hozott ítéletében megsemmisítette az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) határozatát, amely a Virostop orr- és szájspray…
Ezentúl a tej, cukor és a hús mellé a COVID-19 kiszűrésére alkalmas gyorstesztek is bekerülhetnek a bevásárlókocsikba. Ahogyan a nagyobb drogériákban is egy dezodor és fogkrém mellett is tehetünk belőlük…
Az építőanyagok áremelkedésével és lakásdrágulással is indult a 2022-es év, miközben a választások miatt elindult egy roham az otthonteremtési támogatások kihasználásáért.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Varázsliget, augusztus 19-20.

Varázsliget, augusztus 19-20.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője