2025. augusztus 24., vasárnap - Bertalan

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Így a tervezett a 12 helyszín helyett csupán egy lenne. Az okot aligha kell magyarázni - írja a hvg.hu. A Le Parisien azt írta, az UEFA-ban komoly kétségek merültek fel…
A javaslat szerint az alap nagyobbik részét a főváros és a budapesti kerületek adnák össze 45-45%-ban az eddig elmaradt támogatások fejében. Az elképzelés szerint a kormányzat pedig a maradék 5…
A koronavírus-járvány az élet minden területén újfajta gondolkodásmódot igényel, mert a váratlan helyzet kibillentette a cégek, szervezetek működését a megszokott mederből.
A Szabadságvágy című alkotást november 11-én tűzi műsorára a Super TV2, majd könyv formájában is megjelenik.
20 évvel ezelőtt menőnek számított, ha valakinek tucatnyi plasztikkártya volt a zsebében, de ez most már a múlté. Az okostelefonok hiánytalanul tudják adathordozóként helyettesíteni a kártyáinkat, ráadásul a technológia fejlődésével…
Azonnal reagáltak a színházak a kedden kiadott kormányrendeletben rögzített korlátozásokra. Pótelőadásokkal, nagyobb játszóhelyekre való átszervezésekkel és a legvégső esetben jegyvisszaváltással hidalják át a nehézségeket a teátrumok – közölte az Emberi…
Budapest új, 1300 négyzetméteres, több medencéből álló uszodával gazdagodik. Az 1,9 méter illetve 0,8 méter mélységű medencéket 2021 év elején adják át a Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia mellett.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője