2025. augusztus 18., hétfő - Ilona

A The New York Times az év gasztronómiai alapanyagának választotta a gombát - írja a Magyar Konyha Online.
Egyre több szuper- és turbódiétáról lehet olvasni, naponta nyilatkoznak hollywoodi sztárok, hogy milyen rendhagyó étkezési szokásokkal tartják formában magukat.
Öt éven belül félmillió magyar nő tölti be az ötvenet. Jó karban a jó korban – akár ez is lehetne a mottója Gyöngyösi Szilviának, aki saját példáján keresztül tobb százezer…
A Dóm téri nagyszínpad után az Újszegedi Szabadtéri Színpad műsora is nyilvánossá vált: a megszokott színházi paletta mellett izgalmas zenei koncertekkel egészül ki az újszegedi rendezvények sora.
Jól meghíztak a fiatalok az év végére, amiről részben anya főztje és az ünnepi étkezési szokások tehetnek. Jó hír, hogy összességében tartják a testsúlyukat a magyarok, de nem sikerült lefogyni…
A vállalkozások mindössze 13 százaléka készít konkrét üzleti tervet egy évre előre lebontva (T-Systems, 2018.). Pedig Balogh Petya startupper, befektető, mentor szerint „az örök kkv-t a nagyra növő cégtől valahol…
A HalfPrice újabb üzleteket nyit Magyarországon. A lengyel márka 2021. augusztus 12-én debütált a budapesti Vörösmarty téren, legújabb üzletét pedig 2022. január 27-én nyitja Miskolcon.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője