Románia legnagyobb (700 kiállító, 41.000 nm kiállítási terület) és leglátogatottabb kiállítása (60.179 látogató) a mezőgazdaság és az élemiszeripar éves találkozóhelyéül szolgál a térségben tevékenykedő iparági cégek számára.
A magyar megjelenés hagyományosnak mondható a kiállításon, hiszen Románia hazánk harmadik legjelentősebb export partnere, éves szinten tartósan 4 milliárd euró feletti forgalommal. A beruházási javak évente megrendezett rangos romániai rendezvénye…
A Warsaw Build folyamatosan növekedő presztízsű építőipari rendezvény Lengyelországban. Az országban a helyszínt biztosító Mazóvia régió jelentős fejlesztések célpontja, hiszen gazdasági és társadalmi központként is funkcionál. A kiállításon bemutatkozók köre…
Az IDET szakvásár Közép-Kelet-Európa egyik legjelentősebb védelmi és biztonságtechnikai szakvására 2019. május 29. és 31. között várja a szakembereket. A két évvel ezelőtti rendezvényen 30 ország több mint 500 kiállítója…
Brnóban évente kétszer három napon át minden a divatipar körül forog: az iparág szakemberei látogatnak a dél-csehországi városba, hogy Csehország és Szlovákia egyetlen beszerzési vásárán tájékozódjanak az új trendekről, találkozzanak…
A nemzetközi játékkiállítások szálai minden évben Nürnbergben futnak össze. Híres márkák, eredeti újdonságok, nagy láncok beszerzői, független kereskedők és számos médiaképviselő jelenléte teszi a játékkiállítást a játékpiaci üzletág legjelentősebb eseményévé.…
Ősszel a szervezők ismét Lipcsébe várják a reklámajándék szakma résztvevőit. A vásári koncepció megőrzi a bevált receptet, azaz a 4 fő tematika (reklámtechnika, textil individualizálás, gravírozás, trófeák) mellé +1 ráadásként…