A világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléjén idén több mint ötven produkcióban mintegy száz artista vesz részt a világ minden tájáról. A versenyprogram mellett tudományos konferenciára és kiállításmegnyitóra is sor kerül…
VIII. Hartai Kolbászfesztivál a Művelődési Házban 2024. január 20-án. A kolbásztöltő versenyen kívül előadások, gyerek- és szórakoztató programok várják a látogatókat Harta népszerű téli gasztronómiai rendezvényén.
Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a hatalmas népszerűségnek örvendő Jégpályák Éjszakája országos programsorozatot, amely 2024-ben január 20-án, szombaton hív önfeledt korcsolyázásra.
Az ugye elfogadott, hogy egy sziget kincset rejthet. Vagy egy hajóroncsban kínai porcelánokat találjon egy búvár. Vagy egy alaszkai horgász a csalisdoboz mellett egy negyed kilós aranyrögöt túrjon ki a…
Ha még sosem jártál benne, akkor azért. Ha ismerted fénykorában, akkor meg azért. Ha szeretsz nosztalgiázni, akkor azért. Ha pedig titkon mindig is elhagyatott épületekbe szerettél volna bejutni, akkor azért.…
Múzeumunk a párizsi Musée d’Orsay-val és a Musée de l’Orangerie-vel együttműködésben nagyszabású Pierre-Auguste Renoir-kiállítást rendez, amely a festő alakábrázolásait állítja a középpontba.