A fesztivál látogatói a műfaj örökifjú klasszikusai mellett a kortárs irányzatokkal és alkotókkal is megismerkedhetnek. A képregényrajzolókat alkotás közben figyelheti meg az érdeklődő nagyérdemű, sőt, a vállalkozókedvűek ceruzát ragadva társulhatnak…
Darunéző és lovaskocsis természetismereti túrák, fotós terepverseny, madárgyűrűzés, kisvonatozás a halvasúton, valamint számos gyermekprogram várja azokat, akik szombaton ellátogatnak a XI. Fehértavi Darvadozásra Sándorfalvára - közölték a szervezők.
Az Országos Rajzfilmünnep Magyarország egyetlen olyan animációfilmes fesztiválja, amely három nap alatt 150-180 helyszínen zajlik egyszerre. Partnereink magyar és nemzetközi filmstúdiók, archívumok, animációs képzési helyek és filmforgalmazók, akikkel együtt a…
A CINEMIRA TEEN Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztiválon a világ legkiemelkedőbb fiataloknak szóló rövidfilmjeit és mozifilmjeit vetítjük 13+ korosztálynak és számos filmes workshopon és előadáson vehet részt a közönség.
A Szeged IGF a legrégebben működő és egyben az egyik legjelentősebb gitáresemény Magyarországon, mely a gitár kiváló művészeit és színes programokat hoz el a világ minden tájáról. A rendezvény 4…
Egy kulturálisan pulzáló világváros esszenciájába csöppenhetünk november 17-19 között, az ismét jelentkező Budapest Essentials (BPES) egyedi hangulatú „városi fesztiválján”, melynek a főváros kultikus terei adják a diszletét, és amit nemzetközi…