2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

Archívum

Az ÖTLETCSARNOK pályázat egy igazi Szomszédünneppel rajtol a Bacsó Béla utcában. Az esemény célja, hogy egy kicsit jobban megismerjük egymást, és elkezdjük a közös ötletelést.
Eddig mintegy húsz magyar kisüzemi sörfőzde csatlakozott az október 2-án tartandó Nyitott Főzdék Napjához, amelyen tárt kapukkal várják majd a sörkedvelőket. Az eseménynek idén először kiemelt sörtípusa is lesz.
Ismét megrendezésre kerül a Nemzeti Vágta történelmi hangulatú lovasverseny Budapesten. A helyszín természetesen a Hősök tere lesz, ahova 2021. október 2-3-án érdemes kilátogatnia a család .apraja-nagyjának!
A MOM Sportban rendezik október 2-3-án. 2000 m2-en 100 kiállító várja a látogatókat a világ minden tájáról származó ásványokkal, fosszíliákkal, meteoritokkal, ásványi faragványokkal és dísztárgyakkal, valamint drágakövekkel és egyedi ékszerekkel.
Két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 50 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű – mutatkozik be a október…
2021. október 3-án, az Állatok világnapja alkalmából a felnőtt látogatók kedvezményesen látogathatják a Bivalyrezervátumot.
A gombák különleges világába tekinthetnek be azok, akik vasárnap ellátogatnak a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjébe a gombásznapra – tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője