Friss hírek

Archívum

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében, 2021. október 1-3.

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében, 2021. október 1-3.

Eseményfigyelő 1065

Október 1. és 3. között ismét megrendezik a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében című programot. Pénteken Gyulán, szombaton Gyula-Városerdőn, vasárnap pedig a határ túloldalán, Nagyvárad közelében várják a közönséget.

A szervezők közleménye szerint új lendületet kapott az idén 18 éves Muzsikál az erdő rendezvénysorozat, hiszen értékrendje, szellemisége a járványhelyzetben megerősítést nyert. Fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a résztvevőket környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani.

A gyulai rendezvény 1997 óta az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdők Hete regionális megnyitója is egyben.
A szervezők valamennyi napon indítanak szakvezetéses túrát: pénteken 3,3 kilométeres kenutúrát, szombaton Békéscsabáról és Sarkadról a koncert helyszínére induló kerékpártúrát, vasárnap pedig egy erdei sétát a Nagyvárad közelében lévő Püspökfürdőn.

Pénteken a gyulai Csigakert tölgyfamatuzsálemei között Demeniv Mihály harmonikaművész, Csernik Szende székely mesemondó és a Bohém Ragtime Jazz Band lép fel. Itt nyílik meg a Muzsikál az erdő gyermekrajzpályázat és fotópályázat nyertes műveiből összeállított kiállítás is.

Szombaton Gyula-Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében zenél az Aurin Leánykar, a Zeneakadémia Szaxofon Együttese, Bolba Éva és a JAZZterlánc, a Monarchia Szimfonikus Zenekar és a Fonó Zenekar, de fellép Soós Emőke mesemondó és a Körös Táncegyüttes is.

A kísérőprogramok között a klímaváltozásról, a biodiverzitásról és a komposztálásról hallgathatnak meg az érdeklődők előadásokat, részt vehetnek hagyományos szilvalekvárfőzésen, helyi termékek vásárán, a gyerekeket pedig vásári fajátékok, kézműves foglalkozások és a Bábika Játszóház várja.

Vasárnap a Nagyváradi Állami Filharmónia Vonósnégyese, a Nagyváradi Művészeti Líceum magyar tagozatának kórusa és a Nagyváradi Művészeti Líceum fiatal tehetségei mellett a Szent Efrém Férfikar és Szokolay Dongó Balázs lépnek fel. A koncertek sorát a Góbé zenekar zárja.

A részletes program a muzsikalazerdo.hu weblapon olvasható.

A 18 éve életre hívott Muzsikál az erdő programsorozat arra szeretné motiválni az érdeklődőket, hogy a társadalom környezeti szempontból is fenntartható módon működjön és összefogásra épüljön. Értékei a fenntarthatóságra nevelés, a helyi közösségek megerősítése, a helyi értékek, a fenntartható gazdálkodás felkarolása, a helyi termékek fogyasztása, a Kárpát-medencei hagyományok megőrzése, az erdők növény- és állatvilágának megismerése, a környezet védelme, a természettel harmóniában való létezés

| Forrás: forestpress.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Tökmagolaj, kézműves hagyományok és koncertek: XXII. Őrségi Tökfesztivál
Tökmagolaj, kézműves hagyományok és koncertek: XXII. Őrségi Tökfesztivál
Paprika, ízek és koncertek: kétnapos gasztrofesztivál vár Kalocsán
Paprika, ízek és koncertek: kétnapos gasztrofesztivál vár Kalocsán
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
26. ARC közérzeti kiállítás, 2026. szeptember 18. – október 18.
26. ARC közérzeti kiállítás, 2026. szeptember 18. – október 18.
Filmörökség nagyvásznon: Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Filmörökség nagyvásznon: Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Európai Mobilitási Hét 2026: autómentes belváros, bringás programok és zöld városi kalandok
Európai Mobilitási Hét 2026: autómentes belváros, bringás programok és zöld városi kalandok
Építőipar Summit, 2026. október 7.
Építőipar Summit, 2026. október 7.
Kortárs művészet, design, divat és ékszer költözik a Bálnába
Kortárs művészet, design, divat és ékszer költözik a Bálnába