2025. december 23., kedd - Viktória

Archívum

Éjszakai túrán mutatják be a budai Vár három neves természeti és történelmi értékét. Az első alkalommal szervezett éjszakai túra egy korábban nem látott turisztikai összefogásnak köszönhetően valósul meg.
Családbarát Múzeum díjat nyert a Skanzen. Ennek megfelelően a kikapcsolódni vágyó felnőttek mellett a következő hetek programjai között kifejezetten a gyerekekre és az őszi szünetre is gondolnak – például bringatúrákkal!
Az őszhöz a kirándulás, a séta és a természetben való gyönyörködés éppúgy hozzátartozik, mint a sárguló falevelek vagy épp az iskola. A kánikula elbúcsúzik, a nappalok rövidülnek, de a színesedő…
Időutazás, súlyos történelmi múlt, évezredes cseppkövek, boros élmények és adrenalinnövelő kedvtelések helyszínei bújnak meg a város alatti barlanglabirintusokban.
A közönség az első élő közvetítést október 3-án délután 3 órakor láthatja, amelyre a cirkusz weboldalán válthatók kedvezményes, normál és családi jegyek.
A Kecskeméti Katona József Múzeum kiállítása sajátosan kecskeméti szemszögből közelít a témához, hiszen a kiállítás főszereplői közé emeli Erzsébet királyné felolvasóhölgyét, a kecskeméti születésű és szeretett szülővárosában rendkívül népszerű Ferenczy…
Örömmel jelentjük be, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel kiállításunkat 2021. január 3-ig meghosszabbítjuk, hogy senki se maradjon le a bennünk rejlő univerzum csodáiról!

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője