2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

Archívum

Az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza, a Tokaj Fesztiválkatlan augusztusban és szeptemberben is várja a kikapcsolódni vágyókat három játszóhelyén – a Fesztiválkatlan Nagyszínpadán, a Teátrumában és a Paulay Ede Színházban…
Hangversenyekkel is várja augusztus 20-án a közönséget a Magyar Nemzeti Múzeum, amelyet a nemzeti ünnepen ingyenesen látogathatnak az érdeklődők.
A koronavírus-járvány miatt az idén a Campus Fesztivált nem tudták megtartani, de így sem maradnak neves fellépők nélkül Debrecenben.
Augusztus 29-én több százan úszhatják át a Dunát, futhatnak, jógázhatnak a közterületeken és próbálhatják ki a street workoutot.
Nyári estéken a szabad ég alatt, barátságos környezetben, élőzenére múlatni az időt, ezt kínálja vendégeinek a Benczúr Kerti Esték népzenei sorozata.
A felújított Tímárház átadásával, három megye kézműveseinek bemutatkozásával és vásárával rendezik meg a Mesterségek ünnepét szombaton Debrecenben - jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón a helyi művelődési központban.
Húsz helyszínen, színes programokkal várja a szurkolókat a Futball Éjszakája, amelyet harmadik alkalommal rendeznek meg 2020. szeptember 4-én.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője